- Szeretlek... - suttogod halkan, alig érthetően a fülembe. Vagy talán nem is mondtál semmit, csak én képzelődtem?
- Én is... - tör ki belőlem. Én is csak halkan tudtam kinyögni. Nagyon elfáradtam. És úgy látszik te is.
A földön ülök nekitámaszkodva az egyik ülésnek, ölemben tartva téged. Arcodon végighúzom a kezem, majd egy puha csókot lehelek arcodra. Annyira gyönyörű vagy. Annyira szeretném, ha nem múlna el ez a pillanat.
Hirtelen elkezdesz mocorogni, felülsz, felém fordulsz. Ölemben tartalak még mindig. Átkarolod a nyakamat, és úgy nézel rám tovább.
- Matt... azért egy kicsit örültél, hogy velem jöhettél - mosolyodsz el azon az ördögien sexi vigyorodon.
- Hát... - megcsókollak - nem is kicsit.
Idillünket az egyik gorilla szakítja félbe. Betrappol, és a kezdeti kiakadás után csak ennyit nyög:
- Kevés az üzemanyag! Me... Meg fogunk halni! Belezuhanunk az óceánba.. és...
Hirtelen nagy robajjal leáll a motor. A szívem a torkomban dobog.
- Nincs mentőmellény vagy valami? - nézek rád riadtan.
- Egy lopott repülőn hogy lenne? - téped a hajad, és idegesen állsz fel az ölemből - húzzál innen akkor, ha ennyi szed volt te barom! - vágod pofon az embered.
Én lefagyva ülök. Meg fogunk halni? Az óceán közepén?
- Nem akarok meghalni! - rúgsz bele minden tárgyba, ami a közeledben van.
- Nem fogunk! - állok fel, és közel húzlak magamhoz.
- Engedj el faszfej! - kiabálod teli torokból és elkezdesz vergődni.
- NEM! - kiáltok rád, és még erősebben szorítalak magadhoz.
- Engedj el! - vájod körmöd a karomba.
- NEM!
- Matt! - visítod.
- MELLO! Jól figyelj rám! Nekünk meg kellett volna halnunk több, mint két évvel ezelőtt! És most a Sors visszaadja nekünk!
- De nem! - vergődsz teljes erődből - Isten nem engedi!
~
Isten nem engedi... ugyanezt mondtad akkor is, amikor először megcsókoltál. Isten nem fogja megengedni, hogy még egyszer megcsókolj. És ezért nem csókoltál meg többet. Gyerekek voltunk. Még nagyon kicsik. Olyan nyolc évesek. Eléggé rosszul esett, amit mondtál, hiszen akkor még nem tudtam, hogy miért rossz az, ha két ember szereti egymást, úgy ahogy mi.
Később persze megértettem.
Két férfi nem szeretheti úgy egymást, ahogy mi szerettük egymást.
És nem csókolhatja egymást, úgy, ahogy mi.
~
- Isten most nincs itt Mello! Most én vagyok itt! Nézz rám! - rángatlak meg teljes erőmből - Én! Matt!
- Hagyj békén! - borulsz a mellkasomra - hagyj békén!
- Békén hagylak... nemsokára... mindketten békében leszünk - suttogom halkan a füledbe, amire te elhallgatsz.
Azt hiszem, már elég régen várok erre a percre. És igen, várok rá. Mert igaz újra együtt lehetünk, de...
De nem tudom még meddig. Még egyszer nem bírnám ki, ha otthagynál. Így legalább tudom, hogy velem maradsz, míg a halál el nem választ... míg el nem választ... míg el nem...
~
- Maaatt!! Told ide a segged! - üvöltöd teli torokból.
- Mi van? - mászok ki totál fáradtan az ágyból.
- Most nézd meg, mit csináltál! - mutatsz a Szűz Mária képre, ami a földön hever.
- És? - vonom meg a vállam.
- Mi az hogy és??? TE ROHADÉK VAGY! EGY SEGGFEJ! LESZAROD, MIT ÉRZEK UGYE?
- Ember, ez csak egy istenverte kép!
Odatrappolsz hozzám és pofonvágsz. Megfogom az ütés helyét, és csak bambulok rád. Odamegyek hozzád, de te hasbarúgsz.
- Hagyj békén Matt! Ne szólj többé hozzám!
- Mello..
- TAKARODJ KI A SZOBÁMBÓL! - kiáltod téglavörös fejjel.
~
- Matt... - emeled fel a fejed - ennek tényleg így kellett lennie?
Kis ideig csendben maradok, majd megszólalok:
- Azt hiszem, igen. Akkor kellett volna meghalnunk, de...
Hirtelen a gép elkezd zuhanni. Eszeveszett sebességgel hasította az eget. Te szorosan belém kapaszkodsz, és kegyetlenül elkezdesz sírni.
- MATT!! NE ENGEDJ EL! - kapkodod a levegőt.
Az ablakok betörnek, és a szilánkok ide-oda csapódnak. Mindkettőnk testét beborítják a sebek...
~
-Ááá.. - nyöszörgöd fájdalmasan.
- Mondtam, hogy ne menj arra! - nézek rád duzzogva.
- De a többiek azt mondták...
- És mióta érdekel téged, mit mondanak a többiek? Nem úgy volt, hogy rajtam kívül mindenki véleményét leszarod?
- De.. - hajtod le a fejed.
- Kész is - mosolyodok el, ahogy befejezem az utolsó nagyobb seb bekötözését is.
- Matt... rajtad is van egy csomó...
- Jah, ezek? - mosolyodok el - ne is foglalkozz velük - nézek fel rád nevetve.
- Miért jöttél be utánam?
- Mert barátok vagyunk... és nem hagyom, hogy a szilánkok csak téged szúrjanak meg... teljesen eszméletlen voltál. Csak nem hiszed, hogy otthagylak?
- Matt... - hajtod le a fejed, és elkezdesz sírni - te vagy a legjobb... a legjobb...
- Tudom - karollak át - nekem is te vagy a legjobb barátom.
~
- Matt... Fáj... - fogod meg az oldalad fél kézzel. A másikkal még mindig engem karolsz.
Oldalra nézek, és látom, hogy egy hatalmas szilánk áll ki az oldaladból, és ömlik a vér. Megfogom én is a sebet, és megcsókollak.
- Semmi baj... mindjárt elmúlik... - suttogom a füledbe. Te fájdalmasan felnézel rám, és elmosolyodsz.
~
- Mi az? - nézek rád értetlenül.
- Roger megbüntetett - teszed keresztbe a karodat, és morcosan nézed a földet.
- Hát igen... minek kellett Janiskodnod azzal a fejszével? - ülök le melléd az ágyra.
- Mert menő volt. És... meg akartam mutatni a többieknek, hogy ...
- Már megint? - sóhajtok egy hatalmasat, és hátradőlök az ágyon.
~
A repülő belezuhan a vízbe, orral előre. A víz lassan teret hódít. A sebed egyre mélyebb, és ahogy látom fájdalmasabb is. Nem bírsz mozogni. Már szinte nyakig bejött a tengervíz.
- Matt... ússz el! - kapaszkodsz belém.
- Nem hagylak itt...
- De akkor meghalsz...
- Együtt halunk meg. Ez az, amit mindig is akartam. - mosolyodok el.
Lassan nem marad hely a gépben, és még mélyebbre süllyedünk. Nagy levegőt veszünk, és alámerülünk. Utolsó leheletemmel még megcsókollak.
Ez az utolsó csók.
A legédesebb és legfájóbb.
A tüdőm lassan megtelik vízzel, a vér körülvesz minket.
Elkezdek köhögni, amitől még több vizet nyelek. Ajkadat ajkaimhoz tapasztod, és az utolsó levegővételeket még megkönnyíted.
Lassan elsötétül minden.
Nem látok mást csak az arcod.
Lassan behunyom szemem.
És már arcod sem látom.
Sayounara.... Mello-kun...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése