Azt még megeszed?- néz rám Ryuzaki kikerekedett szemekkel, és szugerálja a tányéromon lévő sütit.
- Nem...-odanyújtom neki, és ő élvezettel bekapja.
Remek. Még egy csodás nap telt el összebilincselve. Már nem is számolom hány napja lehetünk így. De lehet Ryuzaki élvezi ezt a dolgot. Mert megeheti az utolsó sütimet...Hiába szóltam rá már 1000x hogy üljön rendesen, és egyen rendes ételt, mintha a falnak beszélnék. Miután a nagyságosúr befejezte az étkezést, megkezdjük a hálóhelyiség elfoglalását.
Noshát ez még egy igen érdekes mozzanat az életünk eme szakaszában. Mivel Ryuzaki kollega nem szeret fürödni, ki tudja miért, vagy milyen traumák köthetik a tiszta vízhez, ezért csak minden másnap tudom rávenni, hogy legalább én hadd menjek, és zuhanyozzak le. Persze a bilincs még akkor is marad. Hu. Nehéz az élet vele. De már kezdem megszokni. Nem tudom mennyi ideig akarja még folytatni ezt a gyanúsítgatós-játékot, de én már kezdek belefáradni. Akkor most jön a nagy zsonglőrmutatvány, amikoris átvedlünk a pizsamáinkba. Mármint ha nála a fehér rövid (!) ujjú felsőt és egy boxert annak lehet-e tekinteni.
Miután megoldottuk a kérdést, befekszünk az ágyba. Legalábbis én befekszem, Ryuzaki pedig kuporogva ül még egy órácskát, mielőtt emberi testtartásba helyezné magát. Az első napokban eléggé zavart, de mostmár ezt is meglehet szokni. Ami azt illeti, még mindig feszélyez, hogy két felnőtt férfi, akik még olyan nagyon jóban sem vannak ilyen közel legyenek egész nap egymáshoz. És ráadásul még együtt is aludjanak. No de sebaj. Ha végre tisztázódik ez az ügy, akkor végre lekerülhet a bilincs, és szabadsááág!! Kíváncsi lennék ki az a Kira. Biztos nagy agy... de már nagyon unom ezt az egész ügyet. Most érzem először, hogy ennél még az előző életem is jobb volt. Nagyot sóhajtok, amire Ryuzaki is felkapja a fejét.
-Mi az Raito?- néz rám azokkal a hatalmas szemekkel. Úgy néz ki, mint valami elakadásjelző.
-Semmi.-felelem tömören, majd befordulok, és próbálok elaludni. Idegesen forgolódok, míg végül olyan ügyes leszek, hogy sikerül a láncot teljesen magamra tekernem. Alig bírok mozogni. Olyan vagyok, mint egy kötözöttsonka. Mindenesetre elég szerencsétlenül nézhetek ki. Ryuzaki meg csak ül mellettem és vizslat. Istenem...; hogy lehet valaki ennyire... ennyire... áhh, mindegy.
-Segítenél?-kérdem felháborodva, mikor már a 10. nyögés hagyja el a számat, afelőli szándékomat jelezve, hogy nagyon szeretnék már kiszabadulni ebből a hering-állapotból. Nagynehezen ráveszi magát a dologra. (VAN ISTEN!) A karját áttekeri a derekam között, de egyúttal végig is simítja a hátam. Eléggé meglep ez a reakció, majdnem hangot is adtam neki, amikor L egy gyors mozdulattal kiszabadít a fogságból, én megpördülök, és egy hatalmasat zakózok a földön.
-Áhhr...Ezt most direkt csináltad, valld be!- nézek rá idegesen, bár még mindig az előbbi simításon jár az eszem. De nem tulajdonítok olyan nagy feneket neki. Mikor látom, hogy a drágaságosság nem óhajt választani, visszamászok az ágyra, és elfoglalok egy számomra kedvező pozíciót. Szembe vele... Vagyis ő inkább háttal van nekem.. Áhh.. elég mára a gondolkodásból. Aludni akarok...
Lassan behunyom a szemem, és már alszok is. Mocorgásra kelek fel, de nem ülök fel, csak kinyitom résnyire a szemem. Már majdnem Ryuzakihoz vágtam a párnát, hogy maradjon már nyugton, amikor megláttam, hogy elég elmélyülten tevékenykedik. MELLETTEM! Nem akartam megszólalni, sem jelét adni annak, hogy ébren vagyok. De amikor már a nevemet többször is hallottam egymás után a szájából sóhajtás vagy inkább nyögés formájában távozni megmozdultam egy kicsit, erre ő leállt. Hallottam, hogy még liheg, de próbálja visszatartani, nehogy bármit is meghalljak. Na jó, most az egyszer nem leszek bunkó. Átfordultam a másik oldalamra, és elkezdtem horkolni. Legalábbis hortyogni. Legalábbis úgy tettem. Nagy meglepetésemre folytatta, és már halkan ki is mondta a nevem.Ez lehet, hogy rám gondol, miközben veri? Elkezdtem izzadni én is. Nagyon megrémített. De hát fiú, és... hallgatózok. Végre abbahagyta. Az biztos hogy nem fogok a takarónak ahhoz a részéhez nyúlni... Lassan elnyomott az álom.
- Nem...-odanyújtom neki, és ő élvezettel bekapja.
Remek. Még egy csodás nap telt el összebilincselve. Már nem is számolom hány napja lehetünk így. De lehet Ryuzaki élvezi ezt a dolgot. Mert megeheti az utolsó sütimet...Hiába szóltam rá már 1000x hogy üljön rendesen, és egyen rendes ételt, mintha a falnak beszélnék. Miután a nagyságosúr befejezte az étkezést, megkezdjük a hálóhelyiség elfoglalását.
Noshát ez még egy igen érdekes mozzanat az életünk eme szakaszában. Mivel Ryuzaki kollega nem szeret fürödni, ki tudja miért, vagy milyen traumák köthetik a tiszta vízhez, ezért csak minden másnap tudom rávenni, hogy legalább én hadd menjek, és zuhanyozzak le. Persze a bilincs még akkor is marad. Hu. Nehéz az élet vele. De már kezdem megszokni. Nem tudom mennyi ideig akarja még folytatni ezt a gyanúsítgatós-játékot, de én már kezdek belefáradni. Akkor most jön a nagy zsonglőrmutatvány, amikoris átvedlünk a pizsamáinkba. Mármint ha nála a fehér rövid (!) ujjú felsőt és egy boxert annak lehet-e tekinteni.
Miután megoldottuk a kérdést, befekszünk az ágyba. Legalábbis én befekszem, Ryuzaki pedig kuporogva ül még egy órácskát, mielőtt emberi testtartásba helyezné magát. Az első napokban eléggé zavart, de mostmár ezt is meglehet szokni. Ami azt illeti, még mindig feszélyez, hogy két felnőtt férfi, akik még olyan nagyon jóban sem vannak ilyen közel legyenek egész nap egymáshoz. És ráadásul még együtt is aludjanak. No de sebaj. Ha végre tisztázódik ez az ügy, akkor végre lekerülhet a bilincs, és szabadsááág!! Kíváncsi lennék ki az a Kira. Biztos nagy agy... de már nagyon unom ezt az egész ügyet. Most érzem először, hogy ennél még az előző életem is jobb volt. Nagyot sóhajtok, amire Ryuzaki is felkapja a fejét.
-Mi az Raito?- néz rám azokkal a hatalmas szemekkel. Úgy néz ki, mint valami elakadásjelző.
-Semmi.-felelem tömören, majd befordulok, és próbálok elaludni. Idegesen forgolódok, míg végül olyan ügyes leszek, hogy sikerül a láncot teljesen magamra tekernem. Alig bírok mozogni. Olyan vagyok, mint egy kötözöttsonka. Mindenesetre elég szerencsétlenül nézhetek ki. Ryuzaki meg csak ül mellettem és vizslat. Istenem...; hogy lehet valaki ennyire... ennyire... áhh, mindegy.
-Segítenél?-kérdem felháborodva, mikor már a 10. nyögés hagyja el a számat, afelőli szándékomat jelezve, hogy nagyon szeretnék már kiszabadulni ebből a hering-állapotból. Nagynehezen ráveszi magát a dologra. (VAN ISTEN!) A karját áttekeri a derekam között, de egyúttal végig is simítja a hátam. Eléggé meglep ez a reakció, majdnem hangot is adtam neki, amikor L egy gyors mozdulattal kiszabadít a fogságból, én megpördülök, és egy hatalmasat zakózok a földön.
-Áhhr...Ezt most direkt csináltad, valld be!- nézek rá idegesen, bár még mindig az előbbi simításon jár az eszem. De nem tulajdonítok olyan nagy feneket neki. Mikor látom, hogy a drágaságosság nem óhajt választani, visszamászok az ágyra, és elfoglalok egy számomra kedvező pozíciót. Szembe vele... Vagyis ő inkább háttal van nekem.. Áhh.. elég mára a gondolkodásból. Aludni akarok...
Lassan behunyom a szemem, és már alszok is. Mocorgásra kelek fel, de nem ülök fel, csak kinyitom résnyire a szemem. Már majdnem Ryuzakihoz vágtam a párnát, hogy maradjon már nyugton, amikor megláttam, hogy elég elmélyülten tevékenykedik. MELLETTEM! Nem akartam megszólalni, sem jelét adni annak, hogy ébren vagyok. De amikor már a nevemet többször is hallottam egymás után a szájából sóhajtás vagy inkább nyögés formájában távozni megmozdultam egy kicsit, erre ő leállt. Hallottam, hogy még liheg, de próbálja visszatartani, nehogy bármit is meghalljak. Na jó, most az egyszer nem leszek bunkó. Átfordultam a másik oldalamra, és elkezdtem horkolni. Legalábbis hortyogni. Legalábbis úgy tettem. Nagy meglepetésemre folytatta, és már halkan ki is mondta a nevem.Ez lehet, hogy rám gondol, miközben veri? Elkezdtem izzadni én is. Nagyon megrémített. De hát fiú, és... hallgatózok. Végre abbahagyta. Az biztos hogy nem fogok a takarónak ahhoz a részéhez nyúlni... Lassan elnyomott az álom.
-----------------------------------
Reggel mikor felkelek mindig reflexből már mennék is a fürdőszobába, de valami mostanában mindig megállít ebben. Ez a valami egy kb. 50 kilós reggelenként mozdulatlan húscafat. Vagyis Ryuzaki. Fél órás szenvedés után sikerül annyira felkeltenem, hogy legalább a fürdőszobáig támolyogjon el velem. Már majd bepisilek, ez meg itt hortyog, még út közben is... Nagyon jó lesz ez a mai nap, már előre érzem.
Miután sikerült ezt a reggeli manővert végrehajtani, Ryuzaki rámnéz, elmosolyodik, majd kikerekedett szemmel rámhányik. (ISTENEEEM!) Ott állok egy émelygő pandával a folyosó közepén lehányt felsőben. Ezt tényleg nem hiszem el. Legszívesebben bevertem volna neki egyet, de amikor ránéztem, eldöntöttem, hogy ma nyugtonhagyom. Annyira rosszul néz ki, hogy már kezdem sajnálni! Igen, ÉN! sajnálom.
Ölembe veszem, mert már járni is alig tud. Meglepően könnyű. Ahogy a felsője alá benyúlok/véletlen -.-/ érzem, hogy mindjárt felforr a láztól. Gyorsan bedobom az ágyba, és már hoznám is a hőmérőt, mikor hatalmasat vágódom a földön. Jah persze, a lánc... Felállok, majd visszavánszorgok L-hez, felhúzom a szemöldököm, hátha veszi a jelet.
-Nem.- mondja komoly arccal.
-Dehát... Így nem tudlak meggyógyítani...-nézek rá, mint egy hülyegyerekre
-Miért akarsz meggyógyítani?- kérdi, miközben összekulcsolja maga előtt a karjait. Mondjuk igaza van, mit érdekel engem, ha lázban meg fog halni.
-Mert csak! -Ha jobban belegondolok semmi kedvem egy hullával sasszézni ide-oda.
Ezért nem tágítok az ágy mellől, majd olyan 3 perc múlva elővesz a takaró alól egy kicsi kulcsot. Nagy szemekkel várom, hogy végre levegye rólunk, de előtte még odamegy az ajtóhoz-természetesen vele tartok-és bezárja a hotelszoba ajtaját-jellemző. Elrakja azt a kulcsot, és csak utána nyitja ki a bilincset.
Megszorongatom a csuklóm, mert eléggé elgémberedett. De nem tudok sokáig örülni a kis csontomnak, mert Ryuzaki szó szerint belémesik..Most nehezebb, mint az előbb.
-Mégis mi a jó szart csi...?-ekkor veszem észre, hogy a kis királyfi beájult. Remek. Ismét ölbe veszem, és leteszem az ágyra. Már éppen egyenesednék ki, mikor valami visszahúz. Hát persze hogy az 50kilós panda az. Rámnéz azokkal a hatalmas karikás szemeivel ,amik most a láztól még jobban csillognak, és halkan azt nyöszörgi:
-Egy kicsit itt maradnál?-nagyon meglep a kérdése. Nem tudom miért de, belemegyek a dologba.
Leülök az ágya szélére, és csak nézem, ahogy lassan elalszik. Közben végig fogja a kezem. Mikor már úgy láttam, hogy elaludt, melegítek neki teát, a szekrényből veszek ki gyógyszert, és az éjjeliszekrényére rakom. Megkeresem a hotelszoba kulcsát, de mielőtt még elmegyek Ryuga fejére teszek egy vizesruhát. Biztos, ami biztos. Majd halkan kimegyek.
Szabadsááág! Végre. Mondjuk valami miatt nem annyira örülök neki, mint amennyire vártam. Sajnálom Ryuzakit. Na igen, az a jó szívem. Lemegyek a közértbe, és veszek narancsot, meg L-nek valami édességet. És visszamegyek! ÉN! Vissza! Ryuzakihoz! El se hiszem, hogy ezt csinálom. Mikor benyitok az ajtón L sértődött arccal néz rám, mint egy kisgyerek, akinek megígértek valamit, és nem teljesítették volna. Látom rajta hogy még mindig nincs jól, de azért van benne annyi tartás, hogy nem szenved előttem. Ezt mondjuk értékelem benne. De semmi mást. Azért ne bízza el magát teljesen. Mikor beviszem a konyhába a kajákat, Ryuzaki rekedtes hangon megszólal:
-Hol jártál? - a láz levitte az IQ-ját, mert szerinte hol járhattam volna, ha két szatyor van a kezemben? És mindezt 10 perc alatt. Megőrít!
- Vásárolni voltam.- felelem teljes nyugodsággal.
-Értem.- nohát, látni kellett volna azokat a szemeket.
Ha néztetek kölyök véreb-kutya szemébe. Aki az egyik szemével azt kérdi: "Hoztál nekem valamit gazdi?" a másikkal, pedig azt hogy: "Ha még egyszer itt hagysz, egyedül, széttéplek!" Hát nem aranyos? Sóhajtok egy hatalmasat, amiben minden kínom benne van, és kiviszem L-nek először a narancsokat-gondoltam, megtörik a jég, ha beteg. Tévedtem.
L koma, bizony bele sem nyomta a szaglószervét. Bámult kifele a konyhába a másik zacskó után. Ismételten kiengedek egy nagy adag levegőt a számon, és odaadom neki azt a cukros izét, amit vettem neki. Mire kettőt fordultam, már semmi nem maradt belőle. Olyan érzésem volt, hogy mindjárt felrobbanok. Reggel még rámhányik, most meg tömi magába ezt a szart. De nyugalom Raito, nyugalom.
Olyan 5 óra fele lehet az idő. Kezdenek odakint gyülekezni a felhők. Vágyakozva nézek ki az ablakon. Mennyire jó lenne most valakivel lenni, akihez ilyenkor hozzám bújik és... Már megint mi a faszt csinál? Na ne!!!
- Raito, azt hiszem eleget voltunk külön.- mondja higgadtan, majd közelít a lánccal. Kattan a zár, és ismét rab vagyok. Remek.
Lassan elkezd kopogni az ablakon. Hallom, ahogy odakint süvít a szél. Nem sokáig gyönyörködhetek a viharban, mert valakinek sürgősen WC-re kell mennie. Ha dolog van, hát dolog van, uzsgyi a mosdóba. Topogok a lábammal, és várom, hogy végezzen. Megkönnyebbülten érkezik ki a legkisebb helyiségből. Valahogy az arca sem olyan már, mint reggel. Kezd visszatérni a színe, és ismét tud a saját lábán járni. Éljen!
De minek is örülök én itt? Nem is érdekel, mi van vele. Akkor meg? Lehet be fogok csavarodni. Míg itt gondolkozok Ryuzaki visszahúz az ágyba, bekapcsolja a TV-t. Én mellé ülök, és előveszek egy könyvet, mivel L általában hang nélkül nézi a Tv-t. Miközben a könyv felé roskadok, megint eszembe jut a tegnap este. Amikor kimondta a nevem... Még most is kiráz a hideg, ha csak rá gondolok. De miért? Undorral kéne eltöltenie...
- Ryuzaki, te tegna...- nem tudom befejezni a mondatot, mert már alszik is. Csak elmosolyodok, és kikapcsolom a tv-t. Nagyon fáradt vagyok. Pedig ma nem is csináltam semmi kimerítőt. Lehet Ryuzakitól elkaptam a náthát. Ha így van, akkor holnap első dolgom lesz, hogy megölöm. De most tényleg nagyon fáradt vagyok. Át sem öltözöm, csak lekapcsolom a villanyt, és csendben hallgatom L szuszogását, ami most furcsán egyenletes. És valahogy megnyugtat.
- Jó éjt panda. - föléhajolok, és megpuszilom az arcát. Egy kicsit mozgolódni kezd, talán még el is mosolyodik. De már nem bírok vele foglalkozni, mert midjárt elal...*horr*
Miután sikerült ezt a reggeli manővert végrehajtani, Ryuzaki rámnéz, elmosolyodik, majd kikerekedett szemmel rámhányik. (ISTENEEEM!) Ott állok egy émelygő pandával a folyosó közepén lehányt felsőben. Ezt tényleg nem hiszem el. Legszívesebben bevertem volna neki egyet, de amikor ránéztem, eldöntöttem, hogy ma nyugtonhagyom. Annyira rosszul néz ki, hogy már kezdem sajnálni! Igen, ÉN! sajnálom.
Ölembe veszem, mert már járni is alig tud. Meglepően könnyű. Ahogy a felsője alá benyúlok/véletlen -.-/ érzem, hogy mindjárt felforr a láztól. Gyorsan bedobom az ágyba, és már hoznám is a hőmérőt, mikor hatalmasat vágódom a földön. Jah persze, a lánc... Felállok, majd visszavánszorgok L-hez, felhúzom a szemöldököm, hátha veszi a jelet.
-Nem.- mondja komoly arccal.
-Dehát... Így nem tudlak meggyógyítani...-nézek rá, mint egy hülyegyerekre
-Miért akarsz meggyógyítani?- kérdi, miközben összekulcsolja maga előtt a karjait. Mondjuk igaza van, mit érdekel engem, ha lázban meg fog halni.
-Mert csak! -Ha jobban belegondolok semmi kedvem egy hullával sasszézni ide-oda.
Ezért nem tágítok az ágy mellől, majd olyan 3 perc múlva elővesz a takaró alól egy kicsi kulcsot. Nagy szemekkel várom, hogy végre levegye rólunk, de előtte még odamegy az ajtóhoz-természetesen vele tartok-és bezárja a hotelszoba ajtaját-jellemző. Elrakja azt a kulcsot, és csak utána nyitja ki a bilincset.
Megszorongatom a csuklóm, mert eléggé elgémberedett. De nem tudok sokáig örülni a kis csontomnak, mert Ryuzaki szó szerint belémesik..Most nehezebb, mint az előbb.
-Mégis mi a jó szart csi...?-ekkor veszem észre, hogy a kis királyfi beájult. Remek. Ismét ölbe veszem, és leteszem az ágyra. Már éppen egyenesednék ki, mikor valami visszahúz. Hát persze hogy az 50kilós panda az. Rámnéz azokkal a hatalmas karikás szemeivel ,amik most a láztól még jobban csillognak, és halkan azt nyöszörgi:
-Egy kicsit itt maradnál?-nagyon meglep a kérdése. Nem tudom miért de, belemegyek a dologba.
Leülök az ágya szélére, és csak nézem, ahogy lassan elalszik. Közben végig fogja a kezem. Mikor már úgy láttam, hogy elaludt, melegítek neki teát, a szekrényből veszek ki gyógyszert, és az éjjeliszekrényére rakom. Megkeresem a hotelszoba kulcsát, de mielőtt még elmegyek Ryuga fejére teszek egy vizesruhát. Biztos, ami biztos. Majd halkan kimegyek.
Szabadsááág! Végre. Mondjuk valami miatt nem annyira örülök neki, mint amennyire vártam. Sajnálom Ryuzakit. Na igen, az a jó szívem. Lemegyek a közértbe, és veszek narancsot, meg L-nek valami édességet. És visszamegyek! ÉN! Vissza! Ryuzakihoz! El se hiszem, hogy ezt csinálom. Mikor benyitok az ajtón L sértődött arccal néz rám, mint egy kisgyerek, akinek megígértek valamit, és nem teljesítették volna. Látom rajta hogy még mindig nincs jól, de azért van benne annyi tartás, hogy nem szenved előttem. Ezt mondjuk értékelem benne. De semmi mást. Azért ne bízza el magát teljesen. Mikor beviszem a konyhába a kajákat, Ryuzaki rekedtes hangon megszólal:
-Hol jártál? - a láz levitte az IQ-ját, mert szerinte hol járhattam volna, ha két szatyor van a kezemben? És mindezt 10 perc alatt. Megőrít!
- Vásárolni voltam.- felelem teljes nyugodsággal.
-Értem.- nohát, látni kellett volna azokat a szemeket.
Ha néztetek kölyök véreb-kutya szemébe. Aki az egyik szemével azt kérdi: "Hoztál nekem valamit gazdi?" a másikkal, pedig azt hogy: "Ha még egyszer itt hagysz, egyedül, széttéplek!" Hát nem aranyos? Sóhajtok egy hatalmasat, amiben minden kínom benne van, és kiviszem L-nek először a narancsokat-gondoltam, megtörik a jég, ha beteg. Tévedtem.
L koma, bizony bele sem nyomta a szaglószervét. Bámult kifele a konyhába a másik zacskó után. Ismételten kiengedek egy nagy adag levegőt a számon, és odaadom neki azt a cukros izét, amit vettem neki. Mire kettőt fordultam, már semmi nem maradt belőle. Olyan érzésem volt, hogy mindjárt felrobbanok. Reggel még rámhányik, most meg tömi magába ezt a szart. De nyugalom Raito, nyugalom.
Olyan 5 óra fele lehet az idő. Kezdenek odakint gyülekezni a felhők. Vágyakozva nézek ki az ablakon. Mennyire jó lenne most valakivel lenni, akihez ilyenkor hozzám bújik és... Már megint mi a faszt csinál? Na ne!!!
- Raito, azt hiszem eleget voltunk külön.- mondja higgadtan, majd közelít a lánccal. Kattan a zár, és ismét rab vagyok. Remek.
Lassan elkezd kopogni az ablakon. Hallom, ahogy odakint süvít a szél. Nem sokáig gyönyörködhetek a viharban, mert valakinek sürgősen WC-re kell mennie. Ha dolog van, hát dolog van, uzsgyi a mosdóba. Topogok a lábammal, és várom, hogy végezzen. Megkönnyebbülten érkezik ki a legkisebb helyiségből. Valahogy az arca sem olyan már, mint reggel. Kezd visszatérni a színe, és ismét tud a saját lábán járni. Éljen!
De minek is örülök én itt? Nem is érdekel, mi van vele. Akkor meg? Lehet be fogok csavarodni. Míg itt gondolkozok Ryuzaki visszahúz az ágyba, bekapcsolja a TV-t. Én mellé ülök, és előveszek egy könyvet, mivel L általában hang nélkül nézi a Tv-t. Miközben a könyv felé roskadok, megint eszembe jut a tegnap este. Amikor kimondta a nevem... Még most is kiráz a hideg, ha csak rá gondolok. De miért? Undorral kéne eltöltenie...
- Ryuzaki, te tegna...- nem tudom befejezni a mondatot, mert már alszik is. Csak elmosolyodok, és kikapcsolom a tv-t. Nagyon fáradt vagyok. Pedig ma nem is csináltam semmi kimerítőt. Lehet Ryuzakitól elkaptam a náthát. Ha így van, akkor holnap első dolgom lesz, hogy megölöm. De most tényleg nagyon fáradt vagyok. Át sem öltözöm, csak lekapcsolom a villanyt, és csendben hallgatom L szuszogását, ami most furcsán egyenletes. És valahogy megnyugtat.
- Jó éjt panda. - föléhajolok, és megpuszilom az arcát. Egy kicsit mozgolódni kezd, talán még el is mosolyodik. De már nem bírok vele foglalkozni, mert midjárt elal...*horr*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése