Egyre erősebben fojtogat. Már nem is érzem jelentőségét annak, hogy ő Kira. Talán azért, mert kezdek elájulni. Még utoljára ránézek, aztán csak nagy sötétség. Mikor felébredek, egy ágyon találom magam megkötözve. Fel akarok ülni, de a kötelek nem engedik. Körülnézek, de sehol senki. Egy kicsi szobában vagyok. Körülöttem mindenhol pókháló. A falak koszosak, bár nem igazán látom őket. Csak egy régi lámpa pislákol a sarokban egy íróasztal fölött. Nem igazán vagyok még magamnál, igazából nagyon bágyadt vagyok, és a végtagjaim zsibbadtak. Valami mozgolódást hallok. Talán Light? De hát miért hozott volna el egy ilyen helyre? Miért nem ölt meg ott? Miért nem kínzott meg, hogy kiszedje belőlem a nevem. De mi van, ha nem ő volt? Más pedig nem tudhatta, hogy én L vagyok. A nyomozók közül pedig senki sem tenne ilyet. És most, hogy tudom hogy ő Kira, még inkább el kellene tenni engem láb alól.
A mozgolódás lassan abbamarad, és valaki belép az ajtón. A fejé maszk van. De miért? Light, tudom hogy te vagy... akkor miért takarod el az arcod? Várjunk csak! Light testalkata egyáltalán nem ilyen, mint ennek a férfinak. Nem bírok megszólalni! Miért nem? Miért? Mit adhatott be nekem? És ha ő nem Light, akkor Light hol van? Kira hol van? Én hol vagyok?
- Remélem jól aludt, Ryuzaki!- szólal meg a férfi.
Ez a hang... olyan ismerős. Mintha már hallottam volna valahol. De hol? Ránézek az alakra, bár még mindig egy kicsit homályosan látok, és szédülök is. Talán a szer miatt, amit biztos beadott nekem. Talán ő Kira társa. A második Kira! Tehát nem Aname volt? Akkor meg ki?
- Most pedig meg fogod nekem mondani, hogy ki Kira!- szólít meg ismét.
Nem tudja? Hogyhogy nem tudja? Hiszen a második Kira találkozott Kirával. Már semmi sem értek. Ezek szerint ez az ember nem a második Kira. Nem bírok megszólalni, de ha meg is tudnék, akkor sem mondanám el, hogy Light Kira. Mert nem akarom, hogy baja essen! Nem akarom! Már nem akarom azt se, hogy én legyek L, aki Kira után nyomoz és... csak annyit akarok, hogy újra megcsókolhassam Lightot. És ő újra átöleljen. És ott álljunk a hóban. Éjfélkor.
-SZÓLALJ MEG! HA NEM SZÓLSZ SEMMIT, AKKOR KÉNYTELEN LESZEK KIKÉNYSZERÍTENI BELŐLED A VÁLASZT! TUDOM HOGY TUDOD!- ordít velem. Egyre ismerősebb a hangja.
Úgy tűnik nem olyan zseniálisan tervelte ki az elrablásomat. Ha még azt sem tudja, hogy amit, szert nekem adott annak milyen hatásai lehetnek, akkor elég nagy marha. Idegesen fölémhajol, és a szemembe néz. Idegességében letépi magáról a maszkot, és meglátom az arcát. Teljesen ledöbbenek. Miért ő? De hát... mi oka lehet rá? Mindig is tudtam, hogy utálsz... de hogy idáig elmenj... Aizawa...
- Jah persze, a szer. Most örülsz? Már tudom, hogy tudod ki Kira! De én akarom átadni a rendőrségnek! Kell a pénz! A családom...- megtörli a szemeit, amikbe könny szökött- Akkor írd le, hogy ki az!!! Mi a neve?- elkezd matatni az asztal fiókjában, kivesz egy tollat és egy jegyzetfüzetet, és átnyújtja nekem, de nem tudok mozogni a kötelek miatt.
Úgy látom neki is feltűnt, hogy egy megkötözött ember nem a legjobb gyorsíró. De amilyen felelőtlen ez az Aizawa, kikötözi a felső testem, mielőtt még egy fegyvert szegezne a fejemhez, így szabadabbon tudok mozogni. Egy jól irányzott fogással leütöm, amitől összeesik a földön. Én meg, amíg eszméletlen gyorsan kiszabadítom a lábam is a kötelekből, és megpróbálok elfutni, de az első lépésnél összerogyok. De aztán erőt veszek magamon, felállok, és a falhoz támaszkodva kimegyek a szobából. Miközben a kijáratot keresem, hatalmas termek mellett haladok el.
A fal mindenhol nyirkos, és hidegek, a falakon mindenfele pókhálók. Már vagy 1 órája botorkálok a sötétben, amikor már kezdem úgy érezni, hogy nem bírok tovább menni. Bemegyek az egyik szobába, magamra zárom az ajtót, és leülök a betört ablak mellé. Este van, a hó halkan hullik, a szél hangosan süvít be a réseken. Nagyon hideg van. Vajon hány nap telhetett el azóta, mióta idehozott Aizawa?
Halk mocorgást hallok a szoba egyik eldugott sarkából. Aizawa lenne? Nem. Ő biztosan egyből rámtörne. Elindulok óvatosan a hang irányába, a bútorokra támaszkodva.
Amikor az asztalhoz érek, ami a szoba közepén van, megtorpanok egy pillanatra. A félig széttört asztalon hever egy kis szobrocska. Alig látok, de ahogy közel emelem az arcomhoz, észreveszem, hogy ez az, amit Lighttól kaptam. Egyből az villan be, hogy a hang biztos Lighttól jöhet! Amilyen gyorsan csak tudok, ismét elindulok a hang irányába.
Egy hatalmas szekrényből jön az elnyomott jajveszékelés. Kinyitom a szekrényt. Odabent nagy sötétség van. Amint meglát engem az ember, elhallgat. Még nem látom az arcát. Belépek hozzá, és végigtapogatom az arcát. A szája is és a szeme is be van kötve. Érzem azt is, hogy egy székhez van kötözve. Bár alig állok a lábamon, mégis kiráncigálom a sötét szekrényből. Leveszem róla a szemfedőt, és kikötözöm a száját a kezével és a lábával együtt. Ekkor veszem észre, hogy tényleg Light az! Eléállok, és nézek le rá. Ő nem néz fel rám.
- L... bocsáss meg.- mondja elcsukló hangon.
Legszívesebben átkarolnám, de nem teszem. Amit tett, az megbocsájthatatlan. Nem játszadozhat emberi életekkel. Nem! Nem ő dönti el, hogy ki mikor haljon meg! Látom, hogy a könnyei megcsillannak a besütő hold fényében. Bár csak a körvonalait látom... de még így is... még így is olyan gyönyörű. Letérdelek hozzá, felemelem a fejét, és megpróbálok a szemébe nézni, akármilyen nehéz is. Még mindig nem bírok megszólalni, de úgy érzem, most nem is kell. Megpróbál közel bújni hozzám, de én eltolom magamtól. Nem akarom, hogy egy gyilkosba szeressek bele. Ráadásul egy férfibe. Nem! Nem szabad. Amit ő tett, az szörnyű. Így nem akarom megszeretni. Mert mi van, ha... ha egyszer úgy dönt, hogy engem megun, és megöl? Nem szabad, hogy az érzelmek irányítsanak. Többé már nem. Nem fogok afölött a tény fölött elsiklani, hogy ő Kira, a gyilkos. Kármennyire is fáj. Akármennyire is kínoz. Őt kell elkapnom. Őt kell átadnom a rendőrségnek, hogy aztán kivégezhessék. Őt. Senki mást. Erre adtam fel az életem. Erre és semmi másra. Eddig nem akadályoztak az érzelmek, ezért vittem sikeresen végig az összes ügyet.
Bár most, ahogy látom Lightot itt előttem, elszorul a szívem. Nem akarom, hogy ő legyen Kira! Nem! NEM AKAROM!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése