Csend és nyugalom lengi be a szobát. Pedig pár perce még az egész emelet beleremegett az üvöltésedbe, a nyögésedbe. Lenézek rád, ahogy békésen szuszogsz a karomon. Elmosolyodok, mert igazán boldog vagyok attól, amit a liftben mondtál... velem akarsz maradni... örökké. De tudom igazából, hogy nem velem akarsz maradni. Hanem azon a helyen, amit én adok neked. Azon a helyen, ahol biztonságosan meghúzhatod magad. Ahol nem kell amiatt aggódnod, hogy éhen halsz, vagy hogy nem szeret senki. De ez most csekélység. Semmit nem jelent. Hiszen már az első perctől kezdve ezért voltál velem. Csak eddig nem mutattuk ki érzéseinket, de most... Mello... Örökké veled akarok maradni, és vigyázni rád.
Reggel korán kelek, te még mélyen durmolsz. Megpuszilom az arcod, aztán kikászálódok az ágyból, kisétálok az erkélyre, és rágyújtok. Elég hideg van egy szál alsónadrágban, de te utálod, ha bent cigizek, meg lusta is vagyok most bármilyen ruhadarabot magamra ráncigálni. Visszanézek rád, ugyanúgy alszol, mint mikor otthagytalak. Hajad össze van kócolódva, meztelen testeden a fény meg-megvillan. Gyönyörű. Az én gyönyörűm. Csak az enyém. Ismét elmosolyodok, és az ébredező város felé nézek, közben mélyet szívok a cigimből. Nagyot nyújtózok, majd visszakönyöklök a korlátra. Ma minden olyan szép. Ha tegnap nem futottam volna utánad... ma nem látnám ezt a tájat. És téged sem. Vajon most mi lesz? Elutazunk messze? Vagy itt maradunk és folytatjuk a Kira utáni vadászatot? Ez csak rajtad múlik.
Elpöckölöm a csikket, és bemegyek. Te éppen bágyadtan kászálódsz ki az ágyból, magadra rángatsz egy szakadt pólót, egy boxert, és idetámolyogsz. Selymes karjaidat átfonod derekam körül, és nyújtózkodsz, hogy megcsókolhass. Én lehajolok hozzád, és egy puha puszit lehelek ajkadra.
- Jó reggelt - mondod kicsit rekedtesen, és vontatottan.
- Jól aludtál? - kérdezem mosolyogva.
- Mhm... - dörmögöd, miközben a mellkasomhoz bújsz szorosan. - de még tudtam volna - hallatszik tompa hangod.
- És? Mit akarsz ma csinálni? - kérdezem félénken, nehogy valami olyasmit kérdezzek, amivel felzaklathatlak.
Egy ideig csend honol a szobában, majd nyűgösen felnézel rám, és azt mondod:
- Veled lenni, egész nap. Azt hiszem... elmehetnénk kajálni. Ha már úgyis Japánban vagyunk, menjünk el egy sushi bárba. - arcod visszafúrod a mellkasomba.
- Nyílt egy új sushi bár. Azt hiszem... Wasabi a neve vagy mi. Pár sarokra van, az jó lesz?
- Ne legyél már olyan buzgómócsing! Nem kell folyton kiszolgálnod, és mindig a lehető legjobb dolgot megadnod. Már nem dolgozol nekem. Már nem is a barátom vagy. Hanem... a szerelmem.
- Eddig nem voltam az? - nézek le rád mosolyogva.
Eltolsz vigyorral a szád szélén, és egy hatalmasat nyújtózkodsz.
- De, az voltál... csak paráztam, mi lesz, ha megtudod - kacsintasz rám.
- Ó! Így mindjárt más, Keehl uraság! - kaplak el, és megcsókollak.
Te viszonzod a csókot, és közben érzem, hogy mosolyogsz. Régen láttalak már ilyen boldognak. Csók közben arra gondolok, hogy talán tényleg én kellek neked. Nem a biztonság, amit adok, nem a pénz, amit neked szerzek, hanem én. Ez örömmel tölt el. Tovább csókolnálak, de beleharapsz a nyelvembe, majd ellöksz magadtól, és huncutul szambázol be a fürdőszobába.
- Mindjárt jövök nagyfiú! Addig... levinnéd a szemetet? - nevetsz hangosan, és magadra csukod a fürdőszoba ajtót. Hallom a kulcs kattanását a zárban. Remek. Szóval nem terveztél közös zuhanyzást...
Nagy sóhajtás hagyja el a számat. Még pár pillanatig nézem a csukott ajtót. Hallom, ahogy megengeded a kádban a vizet. Pazar. Akkor most két órán keresztül bent leszel. Odaballagok az összegyűjtött szemétkupachoz. Az gondosan be van csomagolva, látszik hogy a te kezed munkája. Akaratlanul is mosolyra húzom a szám. A szemeteszsákban való gyönyörködésem te szakítod meg. Fejed kidugva a fürdőszobaajtón, nevetve szólsz oda:
- Ha már úgyis lent vagy, nem mennél el a közeli... hát, boltféleségbe. Vehetnél olyan dolgokat... tudod... tegnap mondtam. - kacsintasz rám, és visszazárkózol.
- Aha... oké - remek. Lemegyek papucsba, bemelegítőbe, aztán még slisszanjak el a közeli sexshop-ba, szőrös bilincsért, síkosítóért, meg gumiért.
Istenem, nem vagyok normális. Nincs nekem erre pénzem. Meg időm se. Bár... mostmár lesz időm. Nem is kevés. Nagy sóhajtgatások közepette elveszem az asztalról a kulcsot, veszem a tárcámat, közben belebújok a bemelegítőmbe. Nagyon laza helyzet lesz. De nem érdekel. Szemeteszsákkal a kezemben indulok utamnak. Az ajtót bezárom, nehogy a kismadárka elmehessen. Szerencsére a liftben, és a lépcsőházban nem találkozok senkivel. Igaz is, ma mindenki suliban meg a munkahelyén van. A szemetet beleteszem a konténerbe, és már indulok is, a Káma-sutra sokat sejtető nevű üzletbe. Betrappolok, leveszem a polcról az első bilincset, gumit, és síkosítót, ami a kezem ügyébe kerül. A biztonság kedvéért még egy Playboyt is a csomag mellé csapok. Az eladó mosolyogva néz rám.
- Lesz még valami, cukifiú? - kérdezi a 100%-os homogénezett egyed.
- Nem, ennyi. - vágom rá gyorsan.
A pénzt gyorsan leteszem a pultra, és már robogok is haza. Útközben kétszer kilépek a papucsomból. Kb. egy órát szenvedtem abban az istenverte boltban, remélem megérte.
- Megjöttem! - kiáltok be az ajtón, ahogy betettem a lábam.
Válasz nem érkezett. A víz még mindig folyik. Keresztülmászok a lakáson, hogy az asztalra tudjam tenni a szerzeményeket, amikor belelépek egy hatalmas víztócsába.
- Mello! Már megint nem törölköz... - akad el a szavam, ahogy meglátom a hosszú tócsát.
Egészen a fürdőszoba ajtójáig ér. Odarohanok, és próbálok bemenni, de az ajtó belülről be van zárva. Idegemben betöröm az ajtót. Amit akkor láttam soha nem verem ki a fejemből. A kádban ülsz, meztelenül, a karodat kitartva. Minden csupa vér. A kezedben egy kés, és mindkét csuklódból folyik a vér. Eszméletlen vagy. Odarohanok, és kiveszlek a kádból. Végighúzlak a szobán, mögöttünk hosszú tócsát hagyva. Lefektetlek a kanapéra, és megpróbállak ébresztgetni, közben próbálom egy rongydarabbal elállítani a vérzést.
- MELLO! NÉZZ RÁM! ÉBREDJ FEL! - üvöltök teli torokból, közben a könnyem gyönyörű arcodra folyik.
- Ma.. Matt? - emeled rám szemed íriszét - Sajnálom... Én, nem...
- Most maradj csendben! És nézz rám. Csak rám. Minden rendben lesz - próbálok nyugodt maradni.
Csendben maradsz, és csak nézel engem. Nem is kell szólnod, látom a szemedben a félelmet, és a kétségbeesést. Szerencsére nem az ütőeredet vágtad el. Hamarosan eláll a vérzés is. Kötszerért megyek, majd visszatérek felszerelkezve gézekkel, és fertőtlenítőkkel.
- Jól vagy? - kérdezem, miközben ellátom sebeidet.
- Jól, de... - akad el a szavad - ... azért csináltam, mert...
- Mert tudod, hogy tegnap mit kellett volna csinálnod, de mégis, az eszed helyett ismét a szívedre hallgattál - vágok a szavadba.
- Bánod? - a hangod már meg-megremeg, a visszatartott sírástól.
- Nem. - fejezem be a kötözést - azt bánom, hogy tegnap visszatartottalak. Akkor most nem lenne bűntudatod. Tudod, Mello azért mentem utánad, hogy elbúcsúzzak, és vártam, hogy visszajössz. És így is lett. Itt vagy, velem. Nekem ez minden kincset megér, de tudod... nem akarok minden egyes pillanatban azon aggódni, hogy vajon hogyan ölöd meg magad. Én csak féltelek... - puszilom meg a homlokodat.
Átkarolod a hátam, és szorosan, nagyon szorosan magadhoz húzol.
- Sajnálom... Matt... nem akarlak elveszíteni... vigyázz rám. Nélküled senki vagyok. Egyedül nem tudok lábra állni. És annyira szerencsétlennek tartom magam, hogy...
-... hogy inkább megölöd magad, minthogy teher legyél ugye? - fejezem be keserves mondatod.
Nem szólsz semmit, csak elkezdesz keservesen zokogni. Egész tested remeg, és sírsz.
- Css... - suttogom halkan, közben a fejedet simogatom - nekem nem vagy terhemre. Én örülök, ha megtehetek érted mindent. Mindent, amit szeretnél. Cserébe csak azt kérem, hogy maradj velem, ameddig lehet, és ne öldd meg magad. Mert akkor magad után rántanál engem is. Bármit megtennék, hogy boldog legyél.
Az utolsó mondatot hallva abbahagyod a zokogást, és engedsz a szorításból, de még mindig erősen kapaszkodsz belém. Halkan, alig hallhatóan megszólalsz:
- Matt... folytatni akarom a nyomozást, veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése