A napok gyorsan röpülnek, és hetek lesznek belőlük. A hetekből hónapok, és nem sokkal december előtt arról kapunk hírt, hogy az espada feloszlott, és kinyírták Aizent, mert a kő nélkül nem sok hatalma maradt. Gin és Tousen visszatértek Soul Socetybe. Megkönnyebbülve vettem a hírt, hogy nem vadásznak már a fejemre, és végre béke van. Az elmúlt hónapokban fenekestől felfordult az életem, és nem csak azért, mert teljes mértékben emberré változtam. A lábam csak nem teljesen meggyógyult, mert a testemben lévő Hougyoku végleg kialudt. A halálistenek visszatértek a világukba, az arrancarokkal együtt.
Uraharánál tanyázok, amíg nem talál ki valaki valami jobb ötletet. De Kisuke feltétele, hogy iskolába kell járnom, ha már nála potyázok, vagyis az ő szavaival megfogalmazva:
„Semmi hasznát nem veszem egy analfabétának”
Szóval tanulok.
Ma van az első tanítási napom. Idegesen topogok Kurosakiék háza előtt, várva, hogy lejöjjön.
- Yo! - köszön rám, és pedig adok neki egy pacsit.
- Ohayou! - dörmögöm mosolyogva, és szép lassan elindulunk a suliba.
Ezalatt a pár hónap alatt sokat tanultam az emberi világról és annak működéséről. Megtanultam a különböző tárgyakat mire, és hogyan használják, mikor, kinek mit illik mondani.
Beszélnem sem kell róla, hogy nem nagyon akaródzott nekem ez az illemtan, így hát azt látták a legjobbnak, ha hagyják ezt a dolgot a tanárokra. Urahara nem bírta leállítani magát, és folyton vizsgálgatott, meg méregetett. Kiszámolta, meg kinézte az adatokból, hogy körülbelül Ichigoval, Inouéval, Sadoval, és Ishidával lehetek egyidős, emberi mértékbe átszámítva. Mondjuk, ennek örülök, mert így legalább ismerni fogok pár osztálytársat. Ezenkívül a természetem is kezdi visszavenni régi alakját. Eléggé el voltam puhulva az emberré válás folyamata alatt, előtörtek az érzelmek és egyéb szarságok. De végre, újra régi fényemben tündökölhetek.
- Apám ragaszkodik hozzá, hogy ma nálunk vacsorázz. - zökkent ki gondolatmenetemből a mellettem haladó répa.
- Miért is? - fordulok felé, miközben a táskámat a hátamra csapom.
- Nem tom’... valami olyasmit mondott, hogy mivel már te is a család része vagy - vigyorog rám.
- Fogd be. Elég baj, hogy tudja! - köpök egyet oldalra.
- Na, ne legyél már ilyen! - ver hátba, amitől majdnem előre esek.
- Bazd’! - köhintek egyet, majd megint felveszem a normális tempót. - Jól van... de, csak mert bírom a húgod - vigyorgok rá.
- Mi van??? - áll meg előttem. Azt hiszem a kívánt hatást máris elértem. - Te gerjedsz a húgomra??
- Ugyan! Csak bírom, hogy olyan erőszakos a szentem. - kerülöm ki, és tovább megyek.
- Ch.. - veszi fel velem a tempót. - Amúgy arra gondoltam, ha nálunk kajálsz... akkor esetleg ott is aludhatnál.
- Miért is? - nézek rá.
Úgy néz ki, eléggé zavarban van, talán el is pirult. Zavartan motyog valamit, látszik, hogy keresi a megfelelő szavakat.
- Hát... - kezdi. - Mert este van és nem biztonságos, meg amúgy is teli hassal nem jó mászkálni. - nevet fel zavartan.
- Meg amúgy is... - mosolygok rá, és megfogom a kezét - Te azt szeretnéd, ha maradnék.
- Ühm, valami... olyasmi... - néz le zavartan a földre. Imádom, mikor kínos helyzetbe hozom őt.
Beérünk a suliba, és egyből a termünkbe vesszük az irányt. Az ajtóban Orihime vár minket. Egyből elkezd beszélgetni Kurosakival.
Ahogy elnézem ez a csaj még mindig nem engedett le mellből, de ha egy ujjal is hozzáér Ichigóhoz....
- Nee, Grimmjow? - mosolyog rám a kebelcsoda.
- Ohh, bocs nem figyeltem. - pislogok össze-vissza.
- Inoue azt mondta, hogy elég lehet velem neked - szuggerál a narancs-fejű, mosolyogva.
- Ja... biztos... - fordítom el a fejem.
- Hát, rendben. Csak mert Kurosaki- kun eléggé rendetlen és... - kezdené el sorolni Ichigo rossz tulajdonságait a csaj.
- Bocs, de leszarom. - forgatom a szemem. - Na, én bementem. - megyek el Orihime mellett, és belépek az osztályba.
Semmi kedvem ehhez a bájcsevejhez. Tudom, hogy az asszony még mindig rá van indulva a répára, és hogy nem olyan rég még a répa is eléggé kavart az asszonnyal. Igen féltékeny vagyok! Nem is kicsit!
Leülök egy szabad helyre, a táskámat felpakolom a padra, és ráfekszek. Imádok aludni! És így legalább nem kell végignéznem, ahogy ezek ketten nyalják egymás seggét. Mégis mit képzel ez a ribanc magáról? Ha egy ujjal is hozzáér Kurosakihoz, én... én...
- Miért jöttél el? - áll meg előttem Ichigo. Túl jól ismerem már a hangját.
- Csak nem bírom, ha nem látok a légpárnáktól - hárítok, és felemelem a fejem. - És te?
- Mert veled akarok lenni! - húz mellém egy széket, és leül rá.
- Ugye tudod, hogy csak azért fordul meg a fejemben most, hogy ismét arrancar legyek, hogy ezt a csajt a ceroval hamuvá égessem? - mosolygok répára.
- De barom vagy! - nevet fel, és hátba vereget.
Én csak mosolygok, és nézem azokat a szép szemeit. Tény, hogy visszatért a régi énem, de... valahol érzelmes is vagyok. Kicsit...
Az órák gyorsan röpültek, az osztály előtt bemutatkoztam párszor. Eléggé unalmas, de Ichigo jelenléte valamennyit dobott a dolgon.
Most éppen Kurosakiék háza felé tartunk.
- Ma lesz egy tök jó film a tévében... - emeli magasba a kezét narancsom, és úgy megy tovább.
- Áhá - megyek mellette - És mi?
- Valami horror... nem tudom mi a címe - teszi tarkóra a kezét.
- Ichigo! - kerülök elé, megállok előtte és ő is megtorpan.
- Mi az? - néz rám zavartan.
- Apádnak van gumija? - szélesedik a vigyorom.
- Hogy mi? - kerekedik ki a szeme.
- Semmi, semmi - legyintek, és már tovább is megyek.
Nem szól semmit, csak ballag utánam. Kicsit sokkoltam volna? Áhh, imádom magam! Imádom, mikor Ichigonak fel tudom húzni az agyát.
Mikor belépünk a házba az apja máris hevesen fogad minket. Először Ichigo nyakába próbál beleugrani, de mivel ez kevés eredménnyel járt, így rám veti ki a hálóját. Mivel nem olyan gyorsak a reflexeim, és nem tudok olyan könnyedén mozogni, engem telibe talál a mindent elsöprő apa-rohamával.
Csak fekszek alatta és próbálok kapálózni, meg levegőhöz jutni. Szerencsére Kurosaki eléggé szívén veszi, ha történik velem valami, szóval lerugdossa rólam szülejét, és segít talpra állnom.
- Kösz - porolom le a nadrágomat.
- Apa! A szobámban vacsorázunk, remélem nem baj! - üvölt a már a konyhában sürgölődő támadónak.
- Ugyan fiam, megértem, ha kettesben akartok maradni - kacsint, én meg legszívesebben elsüllyednék.
- Ja és... Kurosaki- san! - szólok oda, hogy visszaadjam a csavart labdát. - Nincs véletlenül egy felesleges gumija? Tudja, fő a biztonság! - adom vissza a kacsintását, mire egyszeriben megfagy a légkör.
Azon veszem észre magam, hogy már a répa szobájában vagyunk, és ő idegesen áll előttem.
- Mi van? Már viccelni sem lehet? - próbálok nem ránézni. Kezdem megszokni, hogy csak úgy ide-oda rángat fénysebességgel. - Ni, csak, tévé! - nevetek fel zavartan, és a távirányítóért nyúlok.
- Ez most rohadt jó volt! - nevet fel, mire én totál meglepődök.
- Miért is? - vakarom meg a tarkómat.
- Mert folyton azzal jön, hogy nem e volt köztünk valami, én meg folyton azzal heccelem, hogy deee, hogyne lett volna!
- Jesszus - mosolyodok el. - Te tényleg jó nagy barom vagy! - kapcsolom be a tévét.
Leülök az ágyára, és elkezdem váltogatni a csatornákat, közben néha megejtek egy ásítást.
- Mindjárt jövök, csak hozok fel kaját. - csukja be maga mögött az ajtót.
- Ok! - kiáltok még utána, és tovább nézem ezt a fura dobozt, aminek a nyitjára még mindig nem tudtam rájönni.
Elég fárasztó dolog ez az iskola, nem is gondoltam volna, hogy jobban megvisel, mint egy átharcolt nap. A szemem egyre jobban nehezedik elfele, és nemsokára elnyom az álom.
Tányércsörömpölésre, és valami fura melegre kelek, ami körbefonja a felsőtestem. Kinyitom a szemem, és felnézek. Kurosaki ölében ülök, félig feküdve. Lenéz rám, és abbahagyja a kajálást, ami megmagyarázza az éles hangot.
- Felkeltettelek? - kérdi nyamnyogva.
- Nem téma. - mászok ki az öléből, és melléülök. - Hogy áll a meccs? - fordítom tekintetem a tévé felé.
- Eddig Karakura vezet egy nullra, de... még messze van a vége. Nem kérsz te is? - nyújtja elém a tányérját.
- De! - elmosolyodok és kitátom a számat.
Egy pillanatra megáll a kezében a villa, és nem érti, mit akarok, de mikor leesik neki, szélesre húzza a mosolyát, felemeli a kis evőeszközt, és a számhoz teszi a falatot, én meg bekapom, majd elkezdek rágni.
Mikor lenyelem, már adná is a következő falatot, de én lenyomom a kezét, odahajolok hozzá és lágyan megcsókolom. Először nem csókol vissza, de én tovább tolakodok, és már a nyelvem az ő szájában várja, hogy ő is felébredjen.
Nem kell sok idő, és már az ő nyelve is elkezd fickándozni az én számban. Elhúzódok, és széles vigyor fut végig a számon.
- Azt tedd le! - veszem ki a kezéből a tányért, és leteszem a földre, majd megint az ajkaira marok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése