- Készülj fel répafej - állok be támadásra készen, széles vigyorral az arcomon. Már több órája is annak, hogy elkezdtük a harcunkat. Mindketten eléggé kifáradtunk már, de azt hiszem ezzel a támadással vége is lesz. Valamelyikünk meghal.
- Azt csinálom arrancar - viszonozza a vigyoromat, és hihetetlen sebességgel elindul felém.
Szerencsére még éppen hogy tudom követni őt a szememmel. Már megint az a hihetetlenül izgató kacaj, amit az álarca mögül hallat!
Előveszem a kardom és elkezdek felé rohanni, majd összecsapunk. Fények cikáznak mindenfele, és a narancs-hajú a földre kerül. A nyakának szegezem a kardomat, és egyre jobban eluralkodik rajtam az őrület. Mindenem remeg ha csak arra gondolok, hogy nemsokára kionthatom ennek a fiúnak a vérét.
- Imádko.... - nem tudom befejezni a mondatot, mert hátulról valami éles fájdalmat érzek. Térdre rogyok és a Shinigamira nézek. - te rohadék... - mondom és beájulok. Annyira elvakított a harc, hogy észre se vettem, hogy ennek a rohadéknak van erősítése is, méghozzá a közelben.
~~~~~ooo~~~~
Messziről hallok pár hangot. Vitatkoznak. Egyre közelebbről jön a hang. Résnyire nyitom a szemem, és körbenézek.
- Felébredt! - szól egy női hang, és a vita abbamarad.
Az elmosódott árnyak egyre jobban kivehetőek lesznek. Már láttam őket. Egy világosbarna hosszú hajú lány ül az ágy szélén és fölém hajol. Körbe vesz valamiféle kék fény, ami melegséget sugároz. Érzem, hogy ettől másodpercről másodpercre jobban leszek. Tovább nézek a lányon, és meglátom Ichigót. Összeszűkül a szemem, nagyon mást nem tudok csinálni, mivel még mindig nagyon gyenge vagyok. Az a támadás... semmihez sem volt fogható. De ki tudott akkora erővel hátba támadni? Valaki az itt lévők közül? Elfordítom a pillantásom a narancsról és másokat kezdek el vizslatni. Kuchiki... őt már ismerem. Ő nem lehetett ilyen erős. De az a magas fickó... Nem tudom a nevét, de már láttam Kurosakiékkal együtt párszor. De... neki sincs akkora ereje, legalábbis nem érzem, hogy lenne akkora. Akkor meg...
- Azért ne gyógyítsd meg teljesen Orihime! - áll a kék-fényes lány mellé Ichigo. - egy-két dolgot ki kell belőle szednünk!
- Ha.. hai - makogja a lány, és leereszti a kezeit, mire megszűnik a fény. Hirtelen hihetetlen fájdalom járja át a testem, és egy nagy hörgéssel megemelkedik a derekam. A lány már gyógyítana is tovább, de Ichigo megfogja a vállát, így ő csak feláll és odaáll Kuchiki meg a nagydarab fickó mellé.
- Bízzátok csak rám... - szól répafej a többieknek. - és, értesítsétek Uraharát... talán ő segíthet, hogy kiszedjünk belőle pár infót.
Többiek bólintanak és kimennek. Mi? Hogy belőlem kiszedjenek bármit is? Na, az ki van csukva! Utálom Aizent mint a szart ez tény, de akkor sem fogok segíteni ezeknek, ha bele döglök is!
- Miért nem pofázol, mint szoktál? - néz rám azokkal a mogyoróbarna szemeivel.
Tényleg. Miért is nem? Jézusom, nyitom a szám, de nem jön ki rajta semmiféle hang! A kurva életbe már! Óvatosan felülök, de érzem, hogy az oldalam valami hihetetlenül szúr. Szánalmasan festhetek. Remek. Az ágy szélére ülök, és szúrós tekintettel felnézek a narancsra, majd egy határozott mozdulattal felállok... vagyis állnék, ha nem esnék azonnal össze. Már várom a becsapódást, de érzem, ahogy meleg karok körülölelnek, és megtartanak.
Felnézek a „megmentőmre” aki diadalittasan csak mosolyog rám.
- Na, úgy látszik, nem nagyon tudsz járni sem beszélni. Valaki eléggé megcsappantotta az energiáidat. Mindegy, majd Urahara segít, hogy legalább dumálni tudj - ültet le az ágyra, én pedig, mint a morcos kisgyerek nézek fel rá. - addig is - elkezd matatni a fiókban, és a kezembe nyom egy tollat meg egy papírt, és csak mosolyog rám. Nézem egy ideig, majd leesik, ráírom, hogy „baszódj meg a tolladdal együtt”, összegyűröm és hozzávágom.
Ő elkapja, kicsomagolja, és elolvassa, majd kicsit halványodik a mosolya.
- Aludj... - veszi le a felsőjét. Végignézek izmos felsőtestén és azt hiszem valami megindult bennem... de nem! Nem, nem, nem!
Hirtelen meg kordul a hasam, és lenézek, majd hirtelen vissza a répafejre.
- Ohh hát - vakarja a tarkóját - nem tudom, jó ötlet e neked, enni adnom.
Ennem? Eddig nem kellett sohasem étel! Csak lélek, de az utóbbi időben már tényleg semmire sem volt szükségem, hogy pótoljam az energiáimat. De most hirtelen ezt a nagyon fura érzést érzem. Ez lenne az éhség? Bólintok, hogy adjál már valamit, mert rohadtul szar ez az érzés.
Szó nélkül kimegy a szobából, majd pár perc múlva jön csak vissza valami műanyag izével a kezében. Tálca vagy mi a fene.
- Tessék - adja oda nekem, én meg csak a rajta lévő dolgokra tudok koncentrálni - van itt rizsgombóc, szójaszósz, meg sushi. Apám csinálta, hát nem kezeskedek az ízéről - hallom a szavakat, de nem nagyon tudom felfogni őket. Azon vagyok, hogy ezeket az ételeket a lehető leggyorsabban a számhoz juttassam.
Bekapom az első falatot abból a sushi vagy miből, és tágra nyílik a szemem. Hihetetlen, ilyet még sosem ettem. Vagyis semmit nem ettem még eddig, most pedig... bakker, ez nagyon jó! Elkezdem bepusztítani a tálcán található összes ételt, majd mikor végeztem elégedetten dőlök a könyökömre, és a meglepődött Kurosakira nézek.
- Azt hittem, a fajtád nem szokott enni - veszi el az ölemből a tálcát, mire a számat egy nagy büfögés hagyja el.
Behunyom a szemem, és hanyatt dőlök. Elfáradtam. Azt hiszem, aludnom kéne. De... jézusom még sosem kellett aludnom. Vagyis még sosem aludtam!
- Adjak valami pizsit? - pillant rám, én pedig értetlenül nézek vele farkasszemet. - Hát ruhát, amiben alszol.
Ehhez külön ruha van? Hát mondjuk nem ártana valami más, mert ez elég kényelmetlen. Bólintok egyet, mire elkezd keresgélni a szekrényében, és odadob mellém egy pólót, meg egy nadrágot. Nézem pár másodpercig, majd leveszem a felsőmet, és felveszem a kapottat. A nadrággal már gondjaim vannak. Elkezdem lehúzni, ami rajtam van, de mivel nem nagyon tudom mozgatni a lábaimat, ezért ez kicsit kellemetlenül érint. Végül mégis magamon hagyom, nem szenvedek tovább vele.
- Segítek - térdel le elém Ichigo és elkezdi óvatosan lehúzni rólam. Miért ilyen segítőkész? Hé! Ezt azért mégsem kéne! Megfogom a kezét és megszorítom, de furcsamód nincs semmi erőm, még fájdalmat sem tudok neki okozni. De akkor se csinálja ezt! Próbálom elhúzni onnan a kezeit, de semmi siker. Kurosaki megelégeli, hogy a nadrágommal bíbelődjön, és egy laza mozdulattal letépi rólam, én pedig ott ülök az ágyán ágyékkötőben. Hirtelen ajtónyikorgást hallok, és mindketten a hang irányába fordítjuk a fejünket.
- Édes kisfiam! Van valami szennyesed, mert akkor.... - jön be egy fura fazon, és egyből leesik az álla, ahogy meglát bennünket. - Oh... Ichi, ő lenne az új - nyel egyet - kis barátod?
- Apa húzz ki innen! - szól rá a répa, és egy párnát dob az örege fejéhez, mire kiszáll az ajtón, a huzat pedig becsapja azt. Csak nézem az eseményeket, és furcsamód gyorsan zajlanak le. Pedig ennél sokkal gyorsabb dolgokat is tudtam normálisan szemmel követni. Mi van velem?
Felemelem a kezemet, és elkezdem nézni. Biztosra akarok menni, hogy még mindig én vagyok e az. Hogy nem őrültem e meg teljesen. Hogy ez nem csak egy rossz álom.
- Hé, minden ok? - fogja meg a vállam egy meleg kéz, mire én felnézek. A narancs az. De most másként látom. Valamiért sokkal tompábbak a színei, sokkal lágyabb a hangja, és óvatosabbak a mozdulatai, mint eddig.
Bólintok. Minden ok. Azt hiszem. Még mindig rágom a szavakat, mikor újra előttem látom őt. Megint előttem térdel, és most óvatosan húzza fel rám a nadrágot. A csípőmnél megemelkedek, hogy fel tudja rám adni. Milyen szánalmas. De úgysincs itt senki más csak ő meg én. Nem hittem volna, hogy egyszer máshogy is tudok ránézni, mint potenciális ellenfélre.
- Aludni kéne - tápászkodik fel, én pedig szememmel követem őt. Ásít egyet és nyújtózkodik. - Na, jó éjt - mosolyog rám, és elkezd magának megágyazni a földön.
Miért engedi át az ágyát nekem? És miért nem vagyok olyan önző, hogy ez ne érdekeljen, és csak élvezzem a helyzetet? Nehezen, de bemászok a takaró alá. Ő mászkál még egy kicsit, majd lekapcsolja a lámpát, és bevackolja magát a saját helyére. Én csak nézem őt, ahogy behunyja a szemét, és hallgatom, ahogy szuszogása lassacskán egy egyenletes tempót vesz fel. Én is behunyom a szemem. Pár perc múlva már mélyen alszok. Életemben először.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése