- Matt, gyere már, mert nem kapunk reggelit! - törsz be a szobámba, és ordítod tele a kis helyiséget.
- Mmmh... - nyöszörgöm a takaró alól.
- Gyere már, mert a Banya nem fog adni desszertet! - érzem, ahogy elkezded lerángatni rólam a takarót.
- Még aludni akaroook - nyávogom nyűgösen.
- Rendben. - a hangod hirtelen teljesen megváltozik. - akkor aludj. Én addig elmegyek.
- MELLO! - ülök fel hirtelen az ágyamban. Pár pillanatig hevesen veszem a levegőt, és csak meredek magam elé. - csak egy álom... - hunyom le a szemem, ami a könnyektől szinte összeragad.
Már két éve, hogy elmentél, de még mindig rólad álmodom. Eszméletlen.
- Mmm.. Mi az Matt? - hallatszik egy vékony női hang a takaró alól.
- Se.. Semmi. Aludj csak tovább - puszilom meg a hang tulajdonosát.
- Rendben, de szólj, ha bármi baj lenne.. - néz rám mosolyogva.
- Szólok - puszilom meg az arcát.
Istenem. Két év. Én tisztára be vagyok kattanva. Ránézek az órára, ami fél hatot mutat. Fantasztikus. Megint nem fogok tudni visszaaludni. Inkább kimegyek, rágyújtok. Kikászálódok az ágyból, felveszek egy boxert és kibaktatok az erkélyre kezemben egy doboz cigivel. Előveszek egy szálat, és meggyújtom. Mélyet szívok belőle. Elég kellemes hajnal. Igaz is, már június van. 2012. június 12. De hülye nap.
Érzem, hogy valaki hátulról átkarol.
- Miért nem alszol még Linder? - fordulok meg, és karolom át a lányt.
- Már nem tudok. Meg amúgy is.. szeretnék minél több időt tölteni veled - néz fel rám, és mosolyodik el.
- Te tudod... - puszilom meg az arcát.
- Matt... - hangja egyre halkabb - ... még mindig fáj hogy elment Mello?
- Nem lényeges. - vágom rá szűkszavúan.
- Ő volt a legjobb barátod, igaz? - fúrja fejét a mellkasomba.
- Igen. De már nem érdekel. Ha elment, és el tudott menni, akkor nem hiszem, hogy neki én lettem volna a legjobb...
Egy pillanatra elakad a szavam. Nem bírom befejezni a mondatot. Linder nem tudja, hogy mi volt köztünk. És azt sem tudja, hogy én szerelmes vagyok belé.
- Amúgy... lassan készülődnöm kéne... - eltol magától, és elkezd nyújtózkodni.
- Jah.. vár a meló - mosolyodom el.
- Gevanni megint pattogni fog, hogy neki kell állandóan kezdenie a napot, mert én folyton elkések Rester meg, délig alszik... ajh.. annyira nincs kedvem ma bemenni. - indul be a szobába.
- Pedig muszáj - még kétszer beleszívok a cigimbe, majd elnyomom. - különben nem lesz pénzünk.
- No igen, mert nagyságos uram nem hajlandó normális munka után nézni! - mondja gúnyosan.
- Heh... én szereztem volna jó melót, csak a kisasszonynak nem tetszett - vágok vissza, miközben a konyha felé veszem az irányt.
- Fegyverkereskedelem. Nem a legjobb választás uram!
- Na és ez jobb választás - Linder mögé állok, és hátulról átkarolom, majd elkezdem csókolgatni a nyakát.
- Jaj, Matt, hagyd már! Indulnom kéne! - nevet vidáman.
- Jól van dolgos méhecske... akkor menjen csak dolgozni az albínónak.
- Heh.. méhecske dolgozik, addig a lusta here, meg itthon lustálkodik. - elkezdi felvenni a ruháit.
- Blee - nyújtom ki a nyelvem rá - akkor gondolom, a méhecske annyira siet, hogy még reggelizni sincs ideje... - indulok el ismét a konyha felé.
- Arra még van időm... De másra nincs - érkezik a válasz durcásan.
Előveszek két szelet kenyeret, megkenem vajjal, majd ráteszem a sonkát. Töltök teát is, bár én rühellem még az illatát is, de ha Linder szereti, akkor csinálok neki.
- Jaj, hát nézzenek oda! Konyhatündér lettél - gúnyos kacaj hagyja el Linder száját.
- Hehe.. rohadt vicces. - nézek rá monoton arccal, és leteszem az ebédlőasztalra a tányért a kenyérrel meg a teát. - Jó étvágyat.
- Köszi!
- Én megyek zuhanyozni, majd szólj be, ha indulsz, ok? - fordulok felé.
Az ajtófát támasztja, és engem néz. Odalépek hozzá, átkarolom a derekát, és megcsókolom. Nem hunyom be a szemem, de ő igen. Érzem, ahogy elmosolyodik a csók közben. Furcsa, legtöbbször észre sem veszem, hogy tíz évvel idősebb. Olyan, mint egy kislány. Bár amikor munkáról van szó, akkor alig ismerek rá. Mindig precíz, pontos, és hajthatatlan. De amikor velem van, akkor teljesen megváltozik. Kilép a kemény nő álarca mögül, és megmutatja a gyönge énjét is. Azt hiszem, kedvelem. De nem hiszem, hogy belé tudnék szeretni.
- Vigyázz magadra - mosolygok rá.
- Te is, nagyfiú... - kacsint rám. - ja, jut eszembe! - eltol magától, és a konyhaasztal fiókjában kezd el kotorászni, majd elővesz egy hosszú cetlit, meg pár csekket. - ezeket fizesd már be - adja kezembe a csekkeket - és itt egy lista, mit kell venni. A cigit, meg a sört rád bízom, milyen legyen, mert én úgysem „élek” velük. Tejből tartósat vegyél már, a kenyér meg szeletelt legyen, oké? - nyom egy puszit az arcomra.
- Oké... - kezdem úgy érezni, hogy papucs vagyok - ez minden? - húzom fel a szemöldököm.
- Aha... ja, és ha van kedved, beugorhatsz délután. Akkor már nem olyan nagy a nyüzsi.
- Majd meglátom - mosolygok rá.
- Ahogy érzed.
- Akkor megyek lezuhanyzok... - indulok el a fürdőszoba felé.
Becsukom magam mögött az ajtót, és nagyot sóhajtok. Leveszem a boxert, és beállok a zuhanykabinba. Megengedem a vizet, és aláállok. Nem csinálok semmit, csak behunyom a szemem és gondolkodok.
Mióta Lindernél lakok sokkmindenben könnyebb az életem. Egy éve is meg van annak, hogy találkoztunk. Éppen le akartam ugrani egy épület tetejéről, amikor Linder odaszólt, hogy ne tegyem. Szerencsémre az SPK épületét néztem ki magamnak, ahol a lány dolgozik. Egy éve semmi mást nem csináltam, csak sírtam, és bánkódtam. Aznap elhatároztam, hogy véget vetek a szenvedésemnek. Nem tudom miért, de hallgattam Linderre, és lejöttem onnan. Aznap este követtem, és megállítottam, hogy megköszönjem neki, de nem jött ki hang a torkomon. Ekkor rámosolygott, és megcsókolt. Aznap este nála aludtam. Úgy éreztem, így talán el tudlak felejteni téged.
- Elmentem! - szól be kedves hangján a fürdőszobába.
- Rendben! Jó munkát! - válaszolok vissza.
- Meglesz - hallom hangjában az elfojtott nevetést.
Hamar végzek is, kikászálódok, magamra tekerem a törölközőt, és kimegyek a nappaliba. A nap egyre erősebben süt. Ránézek az órára, fél nyolcat mutat. Heh... Akkor még van időm egy kicsit lógatni a lábam. Most jövök rá, milyen szerencse, hogy összejöttem Linderrel. Mindig ki vannak vasalva a ruháim, mindig tisztaság van a házban. Nem kell azon problémáznom, hogy éhen halok-e. Egyszerűen mindenem megvan. Vagyis... majdnem mindenem. A tökéletes idillből egyedül te hiányzol. De egyszer megbékélek, és túlteszem magam ezen az egészen.
Tíz óra, mire elkészülök, és ráveszem magam, hogy lemenjek a boltba, meg a postára. Két sarokra van tőlünk a szupermarket, de elérnem oda húsz perc. Nem szeretem elkapkodni a dolgokat. Útközben elszívok négy szál cigit. Befordulok a sarkon, amikor egy ballonkabátos, kalapos csóka fut velem szembe.
- Ez hülye - dörmögöm az orrom alatt - nyáron kabátba... - nem tudom tovább fűzni a gondolatot, mert a férfi megfog a nyakamnál, és egy fegyvert szegez a homlokomhoz. Ijedten nézek jobbra-, balra, amikor meglátom miért is tette ezt. Szembe velünk vagy 6-7 rendőr fut, lélekszakadva. Hát ez rohadt jó.
- ÁLLJANAK MEG! - ordít a férfi a fülembe. - ha egy kurva lépést is tesznek előre, szétloccsantom ennek a nyomorultnak a fejét!
- Hé, haver.. nem akarunk bajt! Rakd le a fegyvert.. - szól oda az egyik rendőr, és egy lépést közelebb lép.
- MARADJ OTT TE SEGGFEJ! - üvölt már megint túszejtőm a fülembe. Hallom, ahogy felhúzza a fegyverét.
- MARADJON MÁR OTT! - üvöltök mostmár én is - rohadtul nem akarok megdögleni! - a szívem már a torkomban dobog.
A rendőr hallgatott rám, és elkezd hátrálni.
- Tegyétek le a fegyvert! - szól a férfi ismét a rendőrök felé.
A zsaruk egy ideig tétováznak, majd leteszik a fegyvert, és feltartják a kezüket.
- Gyere - súgja a fülembe a férfi, megfogja a karomat, és maga után húz. Nem tudom miért, de nem ellenkezek. Annyira emlékeztet valakire. Úgy látszik, ismeri a környéket, de nem tűnik japánnak. Berángat egy lépcsőházba, és befogja a számat.
- Kussolj! - szól rám, miközben szemével az odakint elfutó rendőröket vizslatja.
Az illata.. annyira emlékeztet valakire... de nem tudok rájönni kiére. Hirtelen csend lesz. Vízcsöpögést hallok. Az épület nagyon réginek tűnik, sehol sincs világítás. Lassan leveszi magáról a kalapot, és közel hajol hozzám... a szívem ismét a nyakamban érzem. A szavai keresztülfúrják a csendet:
- Matt... te vagy az? - kérdi furcsa hangon.
A félhomályban nem nagyon látok, ezért kételkedve kérdezek vissza,
- Ki vagy?
- Érzed? - emeli fel a kezem és végighúzza arcán, aminek a bal oldalán égésnyom éktelenkedik.
Elhúzom a kezem ijedtemben. Percekig meg sem tudok szólalni, csak ülök a kábulattól ittasan. Végül csak annyit tudok kinyögni:
- Mello...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése