Másnap bulit szerveztek a tiszteletünkre.
Milyen édes.
Drága rajongók, we love you!
Húsz perce, hogy elkezdődött a nagy tor. Ismeretlen arcok tűntek fel, akik hajbókolva köszöntöttek. Én viszonoztam kedvességüket, bár néha belegondoltam mekkora poén lenne lefejelni egyiket-másikat.
Időm nagy részét Kaival töltöttem. Jól elvoltunk. Megosztottuk világmegváltó ötleteinket a cserélhető budi ülőkéről, és még megannyi hasznos dologról. Vidáman telt az este számomra egészen addig, amíg meg nem érkeztek Rukiék. Istenem! Még sosem láttam szebbet!
Fekete nadrág, megannyi szar lóg le róla, fölötte fekete felső, égszínkék beütéssel. Rengeteg lánc, ékszer, és kibaszottul jól belőtt séró! A kurva életbe! Érzem, hogy a hangulatom meg lesz pecsételve...
- Mi a baj, Aoi-san? - pislog rám fekete tincsei mögül a kis dobos.
- Semmi - próbálom mosollyal leplezni, feltörni óhajtó depressziómat.
Jah, semmi. Csak éppen röhögve mennék a láncfűrészbe. Még az is kielégítőbb jövőt ígérne, mint ez a plátói vágyódás Ruki után.
- ... Aoi kun? - érkezik a kérdés a kisdobos szájából.
- Mi? Bocsi, elbambultam - vakarom meg zavartan a tarkómat.
- Csak azt kérdeztem, hogy szerinted se érdemli meg Reita Rukit.. - pislog rám nagy szemekkel.
- Jaja, szerintem se - mosolygok le Kaira. Ajj, Aoi miért vagy ekkora fasz? Rei a barátod! Mi több, a legjobb barátod!
Kölyökkorunk óta ismerjük egymást. Még közös bandánk is volt a Gazette előtt. Mi lett velünk...?
Az a szar, hogy valószínűleg én basztam el mindent. Első látásra belezúgtál Rukira, én ezt nem vettem figyelembe, és elhalásztam az orrod elől. Nekem csak játék volt ez az egész, de neked véresen komoly. És Rukinak is. Bár én hagytam el őt, ez tény de... milliószor megbántam azóta. Hihetetlen, hogy ennyi idő távlatából is... még mindig szeretem!
De nem csak én...
Hanem Rei is.
És Reit meg Ruki. És én megint szívhatok a saját faszságom miatt.
- Gyere Aoi, köszönjünk nekik! - zökkent ki Kai elmélkedésemből.
- O.. oké - fogom meg a vállát és már indulunk is.
A szívem a torkomban. Nem bírok normálisan lélegezni. Szúr a mellkasom. Ég a szemem, a lábam bizsereg.
- Sziasztok - mosolyog ránk Rei.
- Hellóka - hajol meg illedelmesen a dobos.
- Hello - néz rám komolyan Ruki.
- Szia - suttogom halkan és próbálom állni a tekintetét.
Azt hiszem Rei és Kai elkezdtek beszélgetni. Nem nagyon figyeltem rájuk. Csak nézem hol Rukit hol a remegő kezemet.
- Lehet, hogy haza kéne mennem - mondom ki hangosan a gondolataimat.
- Miért? Nem vagy jól? - vizslatja arcom a dalos pacsirta.
- Kicsit szédülök - nem is áll messze az igazságtól.
- Kikísérlek, és hívok egy taxit - fogja meg a kezem - Rei, mindjárt visszajövök, csak hazakísérem Aoit, nincs valami jól.
- Rendben - hajol közel a basszeros Rukihoz és egy csókot lehel a szájára - jobbulást haver - néz rám megenyhülve.
Én csak bólintok. Ruki őrült erővel kezd el húzni a kijárat felé, közben támogat, mert egyre nehezebben állok meg a saját lábamon. Végre, friss levegő!
- Aoi-kun! - hallom az ismerős hangot a hátam mögül.
- Szia, Kanon - fordulok meg.
- Ajj, már megint rosszul vagy? - rohan felém Mr. Buzgómócsing.
- Csak kicsit szédül - sziszegi Ruki.
- Majd én, hazaviszlek! Ruki nyugodtan menj vissza - mosolyog a támaszomra.
- Öhm - haboz egy kicsit - rendben. Jobbulást... - fojtja el a mondat végét és elereszti a kezem. Utánanyúlnék, de már csak a levegőt tudom elkapni.
Visszaszalad az épületbe.
- Kanon... most... inkább hazamegyek taxival - húzódom el tőle.
- De.. mi van, ha rosszul leszel vagy valami...?
- Nem lesz bajom, kösz de... - meredek rá.
Valami nincs rendben. Megint jobban szédülök az átlagosnál, zúg a fejem és ez a kibaszott izzadás is!
Azt hiszem, elkezd hullani a hó.
Minden olyan nyugodt.
Kanon szólongatása távolinak tűnik, ahogy a nevemet kiabálja.
Térdre rogyok.
Szívdobogás.
A levegőt egyre nehezebben veszem.
Emberek sorakoznak közém és néznek le rám.
Én visszanézek rájuk.. tehát már a földön vagyok, hanyatt.
Már megint tompulnak az érzékeim.
Elönt a forróság...
...ismét sötétség...
Egy kórházban térek magamhoz. Pár percig csak bambán meredek a plafonra, meg az infúziós tasakra. Miután kinézelődtem magam erőt veszek, és ülőhelyzetbe tornázom magam. A fejem iszonyatosan zúg. Körülnézek, és ekkor veszem észre, hogy Kanon ül az ágyam mellett, egy széken, és valamit babrál. Fülében headset.
- Kanon? - nyögöm ki. A torkom száraz.
- Aoi? - csillan fel szeme, és várakozva pislant rám - Hogy vagy?
- Mintha Kai a fejemet használta volna dobverőnek. Amúgy jól - ironizálom el a dolgot.
- Ajj, annyira örülök! - karol át.
- É... én is - nem vágom, miért viselkedik így.
- Aoi, mondanom kell valamit - na, mit? UFO vagy? Sejtettem.
- Ki vele - mosolyodom el akaratlanul, mert elég poén lenne egy E.T. féleség, Kanon hajával mászkálni, látni.
- Tudom, hogy semmi esélyem nálad - nah, jól kezdődik - de szeretném, ha tudnád, hogy nekem te többet jelentesz számomra egy barátnál.
- Mi van? - fakadok ki. Opsz, ez hangos volt.
- Bazd Aoi! Nem vágod? Szeretlek! - hajol közel hozzám a másodperc törtrésze alatt és megcsókol.
Leblokkolok.
Eltolni magamtól nem tudom, bár nem is biztos, hogy akarom. Igazából rendes fiú, meg tud nevettetni, és még a segge is jó. A legrosszabbat teszem, amit csak tehetek. Átkarolom a nyakát, és viszonzom a csókot. Hosszú percekig tartott a csók, és meg kell hagyni eléggé élveztem.
- Akkor... neked is többet jelentek, mint egy barát? - fakad ki gyönyörtől csillogó szemmel.
- Azt nem mondtam. - sőt semmit sem mondtam.
- Értem.. - ül le mellém, az ágy szélére.
- Kanon... csak szeretném, ha tudnád, hogy én mást...
- Rukit - vág a szavamba.
- Mi? - akadok ki. Azt hittem kicsit jobban álcázom.
- Bazd, Aoi! Ismerlek már! Mikor meglátod, elkezdesz kivörösödni, próbálod őt kerülni, de közben meg a közelében lenni! Látom, hogy szereted, de vedd már észre hogy ő túllépett rajtad! Neki már ott van Rei, akivel össze fognak költözni! Szeretik egymást! Ne barmold szét a barátod kapcsolatát! - olyan komolyság sugárzik belőle, amitől megrémülök. Még sosem láttam ilyennek.
Nem bírok megszólalni. Teljesen letaglóz. Mindig is sejtettem, de most tudatosult bennem igazán, amit Kanon mondott... „Túllépett rajta...”
- Igazad van - suttogom letaglózva, és szememet lesütöm.
- Aoi.. - simít végig az arcomon meleg kezével - ... én itt leszek veled.
Nem bírom tovább ezt a tehetetlen állapotot. Átkarolom a nyakát, magamhoz húzom, és még egyszer megcsókolom. Ez a csók kevesebb ideig tartott, mint az első. Nem is volt akkora jelentősége. Csak érezni akartam, hogy van valaki velem.
- Köszönöm - fúrom fejemet a mellkasába a csók végén.
Nem szól semmit. Nyílván mosolyog. A hátamat kezdi el simogatni. Megnyugtat. Jól érzem magam a karjai közt. Mégis... nem ez, amire vágyok. Nem az ő ölelése kell, bármennyire is jólesik.
- A többiek voltak bent látogatni - kezdi a beszámolóját, majd kis hallgatás után hozzáteszi - igen, ő is.
- És?
- Hát, mondtam nekik, hogy én itt maradok veled. Egyébként, ha érdekel, Fessus syndromus van.
- Egészségedre.
- Ki vagy merülve. Ma már haza is mehetsz, csak egy hétig ágynyugalomban kell lenned.
- Remek - sóhajtok fel. Érzem, hogy a következő mondatomat még meg fogom bánni - amúgy, nem maradnál velem addig az egy hétig?
- De - ragyog fel megint a szeme. Most látom csak mennyire szép is.
- Kösz - nyomok egy csókot a szájára. Egészségedre.
A délelőtt többi része - mert mint később kiderült hétkor keltem - vizsgálatokkal telt, meg azzal, hogy Kanon próbált lenyomni egy szendvicse a torkomon. Olyan délután kettő körül már el is engedtek engem. Kiírtak valami gyógyszert, ami lenyugtat. Fasza. Még a végén idegbetegnek titulálnak és mehetek a kedves fehér öltözőszekrény-bácsikhoz.
Kifele tartunk, párórás fogságom színhelyéből, mikor Rukival futunk össze. Kezében virág.
- Oh, sziasztok - lepődik meg.
- Szi...a - nézek mögé - másik feled hol hagytad?
- Elutazott. Vagyis hazautazott a szüleihez. Megbeszéli velük, hogy eljegyzett. - halkul el a mondat végére.
- Én.. addig hívok egy taxit - jelenti ki Kanon. Éljen! Első értelmes megnyilvánulása, mióta ismerem.
- Rendben - nézem a hűlt helyét, mert őkelme, már a liftnél várakozik. Ez aztán sebesség.
- Csak jöttem látogatni. De látom, már jobban vagy, ennek örülök - habozva odaadja a virágot - neked hoztam.
- Hát.. köszi - mosolyogva elveszem - amúgy, minden rendben?
- Igen, minden. Hallottam egy hétig kiesel a munkából, de.. nem gond, majd bepótolod.
- Aha.. - kínos csend - amúgy, majd beugorhatnál valamikor, vagy valami, ha ráérsz.
- Nem hinném, hogy jó lenne, mert...
- Azért szívesen fogadlak. Tudod merre lakom - ölelem meg. Nem bírom tovább. Ez a kibaszott közelség.
- Igen.. tudom - hajtja a fejét a vállamra, és visszaölel.
Fáj.
Mindennél jobban.
Fáj az érintése.
Fáj az ölelése.
Fáj a tudat, hogy már másé.
De mégis...
Nem bírlak elengedni Ruki!
Nem foglak soha!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése