Gazette3.fejezet

A tegnapi nap többi része homályba fulladt. Azt hiszem mégiscsak elengedtem Rukit. És azután a fellegekben jártam. Leszartam Kanont, ahogy próbált nekem segíteni a lakásom szeméttelenítésében és az elmászó zoknijaim vissza hozatalában.

Ő a kanapén én meg az ágyamban aludtam. Békés éjszaka. Túl békés.

Reggel arra kelek, hogy egy Kanon zoomol az arcomba.

- Jó reggelt - dörzsölöm ki a csipát a szememből.

- Szia - hajol közel, hogy egy puszit adjon, de én elhúzom a fejem.

- Mi a reggeli? - fordulok át a másik oldalamra.

- Még... semmi - hallom a hangjában a meglepődöttséget.

- Akkor szólj, ha kész van - hózom a fejemre a takarót.

- O.. oké.. - haboz egy kicsit, majd kimegy a hálóból.

Végreeee! Szétterülök az ágyon és a plafont csekkolom. Egyedül vagyok! Remek. Már csak be kell hunynom a szemem és...

Csöörrr...

A kurva életbe! Miért tartok telefont az ágyam mellett?

Csöörrr...

Nem érdekel! Nem veszem fel!

Csöörrr...

NEM! HÍVJ MÁST!

Csöörrr...

Ahh.. én meg az a jó szívem...

- Hallo? - nyöszörgöm a telefonba.

- A..Aoi? - kérdi egy remegő hang a túloldalon.

- Jah... - gondolom, még mindig az vagyok.

- Itt.. itt Ruki - dadogja a mostmár ismerősebb hang - nem gond hogy felhívtalak?

- Nem dehogy! - vágom rá, bár lehet picit túl gyorsan is, mert a másik oldal pár pillanatra elhallgatott.

- Szóval... Reitával összevesztünk... nem kicsit, és..

- De nem úgy volt, hogy ő vidéken van?

- De, csak... ez hosszú! - kis szünet - Tudnánk találkozni?

- Miért? - kérdem meglepetten, hiszen az elmúlt két évben alig beszéltünk egymással.

- Mert... a barátom vagy, és mert... megbízom benned - tagolja el a mondatot.

- Jah.. hát akkor - mosolyra húzódik a szám - mit szólnál, ha átmennék hozzád?

- Remek! Úgysem akartam emberek közé menni - halkul el a mondat végére.

- Aoi! Kérsz rántottát? - ront be 1000 fogával Kanon és rám villantja a signal-mosolyát.

- Jah, kérek, de most telefonálok - mutatom fel a készüléket.

- Jah, akkor bocsika! - slisszan ki az ajtón örömtáncot járva.

- Bocsi. Szóval mikor érnél rá? - térek vissza Rukival való beszélgetésemhez.

- Hát nem tudom. De.. Kanonnak nem baj, hogy mi találkozunk?

- Különösebben nem érdekel.

- De ti nem együtt...?

- Szóval mikor? - vágok a szavába.

- Dél? - suttogja erőtlen hangon.

- Remek. Ott leszek! - mosolyodom el - vigyázz magadra.

- Megpróbálok - halkul megint el - és Aoi! - viszi fel a hangsúlyt - köszönöm.

- Nincs mit. Szia.. - leteszem még mielőtt elköszönhetett volna.

Okéééé! Ezt nem vehetem randinak. Vaaagy mégis? De csak barátilag akar elbeszélgetni velem. Kis lelki támasz, nem? Ajj... mi a szart csináljak? Tökre be vagyok parva! SOMEBODY, HELP ME!

Miután kitomboltam magam elindulok a konyha felé. Tök jó illatok szállnak. Hüh, lehet, hogy megtartom Kanont mint háziasszony. Nem is lenne rossz... már el is képzeltem egy szál kötényben.

- Jó reggelt - mosolyog rám ismét. Vagy még mindig mosolyog?

- Szia, ismét - megyek közelebb hozzá, mire ő tesz egy lépést hátra. Csak nem fél?

- Hogy aludtál? - leteszi a kezében lévő fakanalat.

- Egész jól... - jézusom! Még mindig őt csekkolom! Le sem tudom róla venni a szemem! - és te? - teszek felé még egy lépést.

- Én is remekül - mosolyog még mindig és még egyet araszol hátra, de hopp! falba ütközött!

- Akkor jó - hajolok közel hozzá, és ajkaimmal végigszántom az arcát, majd nyelvemmel a szájszegletét veszem célba. Miért csinálom ezt? Ajj, ki nem szarja le? Megőrjít! És azt hiszem a feszültséget is le kéne valahogy vezetnem.

- A... a rántotta! Ki fog hűlni - nyekergi erőtlenül. Istenem, ha tudná, mennyire bírom az ilyen magatartást! Igazi UKE!

- Van mikrom - támasztom egyik kezem a falba, és lenézek rá. Hmm... finom az illata.

- Az...az jó - látom, ahogy kicsit belepirul ebbe a helyzetbe, és a fejét oldalra fordítja. Most mit vár? Nem fogok idős házaspár módjára élni senkivel sem!

- Szerintem is... felmelegít dolgokat - húzom féloldalas mosolyra a számat, és belecsókolok a nyakába.

Érzem, ahogy egész testével beleremeg. Futólag az órára pillantok. Kilenc óra. Még van két óránk, mert Rukihoz egy óra az út.

- A.. Aoi.. - suttogja szinte elvarázsolva.

- Tessék? - nyalom végig a bőre alatti lüktető ütőerét, amire ismételten kirázza a hideg.

- Most.. mit akarsz? - egyre jobban halkul.

- Szerinted? - fogaimat is végig húzom azon a helyen, amit az előbb a nyelvem szántott.

- De... én még... - egyre gyorsabban veszi a levegőt.

- Igen?

- ... még nem voltam fiúval! - nyögi ki végre.

- Mi? - kapom fel a fejem, mert ez eléggé meglepett - hogy hogy?

- Mert... nem tudom. Féltem. - hajtja le bűnbánóan a fejét. Ajj ha tudná, mennyire beindít.

- Akkor.. - kapom az ölembe - ideje, hogy elhessegessük a félelmet, ugyebár - csókolom meg, majd mélyen a szemébe nézek - bízol bennem?

- Hai - suttogja halkan, és visszacsókol.

Ölben beviszem a hálószobába. Szerencsére a redőnyök még lent vannak, és odakint is eléggé felhős az idő, szóval a hangulatra nem panaszkodhat. Félhomályban tökéletes elveszíteni. Ajj Kanon, ha tudnád, mennyire nem érdekel engem, hogy mit érzel! Csak meg akarlak dugni!

- Aoi - mászik fel az ágyra, én meg már mászok is utána - kérlek, óvatosan.

- Bízz bennem - mosolyodok el, és rámászok.

Térdemet felhúzom és ezáltal is ingerlem. Közben csókolom, de hamar megunom ezt az állapotot. Többet akarok!

Nyelvemmel végigszántom a nyakát, majd a kulcscsontját. Hangosabban kezd el szuszogni, közben még mindig tart kezével. Felhúzza térdeit, és szétnyitja őket. Remek, úgy látom befogadó képes lesz. Ujjaimmal sem tétlenkedek túl sokat, feltűröm a pólóját, és elkezdem simogatni a mellkasát. Mikor érzékenyebb területre érek, hangosabban kezd el szuszogni és már halk nyögéseket is hallok irányából. Ez még inkább arra ösztönöz, hogy feledhetetlen élményben részesítsem őkelmét.

Nyelvemmel és fogammal is rásegítek ujjaim munkájára, mire halk nyögéssel jutalmaz. De a kurva életbe is! Ruki is ezt csinálta! Miért van még mindig a fejemben? Itt van nekem Kanon, aki legalább olyan jó pasi, mint ő. Erre tessék! Még most is csak rá gondolok! Reiel vajon min kaptak össze annyira, hogy Ruki már engem hívott? És... mégis miért volt sírás közeli állapotban? És...?

- Aoi... valami baj van? - pislog rám Kanon.

Észre se vettem, de abbahagytam a srác puhítását - vagy inkább keményítését - és csak a gondolataimra koncentráltam.

- Izé, bocs, csak - felülök, mert ezt az állapotot már nem nagyon bírom - most valami más jár a fejemben.

- Ruki - jelenti ki lekezelően. Talán mégis UFO és tud olvasni a gondolataimban. Ki tudja.

- Nem... vagyis - ha UFO nem hazudhatok neki - jah. Bocs, csak hívott nem régen, hogy összevesztek Reitával és szeretne valakivel beszélni.

- Aoi - hajol közel hozzám - nem kell szabadkoznod. Tudom, hogy őt szereted és nem engem. - elmosolyodik - De tudod, nekem már az is elég hogy a közeledben lehetek. És hogy megcsókolhatlak nekem már többet ér mindennél!

- Kanon - akad el a szavam. Nem számítottam korán reggel szerelmi vallomásra, de meg kell hagyni, nem váltott ki belőlem rossz érzést - próbálom elfelejteni Rukit, de...

- Csss - hallgattat el, és ajkait az enyémhez tapasztja.

Viszonzom a csókját.

Jól esik.

Nem annyira, mintha Rukitól kapnám, de... mégis érzem, hogy valaki számára fontos vagyok, és ez jó. Elnyújtom a csókot, amennyire csak lehet, és közben fél kézzel simogatom a karját, valami kiengesztelésképpen. Ő átkarol, és magához húz. Tulajdonképpen Kanont egy barátnak tekintem, akit bármikor bárhol megdugnék.

A csók pedig...

...az csak neki szól.

Nekem igazából nem számít, de azt hiszem, neki valami érzelemnyilvánítónak számít. De hülye szó.

- És mikorra mész? - szakítja meg a csókot és kicsit ereszt az öleléséből.

- Tizenkét órát beszéltünk meg, de azt hiszem, nemsokára indulok.

- Rendben - mosolyodik el.

Meg kordul a hasam, mire Kanon felnevet.

- Azt hiszem, a rántottáért kiabál - megint megvillantja cápafogsorát.

- Nagyon vicces kiskukta - vágom gyengén fejbe - de tudod mit? Ágyba kérném a reggelit. Mint a királyok - emelem fel a szemöldököm.

Ő megszeppenve pislog rám, amit én egy meleg mosollyal értékelek. Közelebb húzódom, és ismét megcsókolom.

- De csak akkor - nézek mélyen a szemébe - ha ez magának nem okoz problémát.

- Ne.. nem - dadogja a meglepettségtől. Annyira édes!

- Na jó, tudod mit? - cirógatom meg az arcát. - behozzuk a rántottát, bekapcsoljuk a tévét, eldőlünk az ágyon, és csak bámulunk ki a fejünkből.

- És nem eszünk?

- De - megint fejbe vágom - nah, go!

Úgy lett, ahogy mondtam. Körülbelül fél óráig nyamnyogtunk az amúgy finom kaján. A tévére alig koncentráltam, mert egyre több helyét vette át az agyamnak Ruki.

Még fél óráig néztük cél tudatlanul a készüléket, mikor elérkezettnek látom az időt.

- Mennem kéne - puszilom meg a karjaimban nyugvó emberke fejét.

- Rendben de... - nyel egyet - vacsorára hazajössz ugye?

- Itthon leszek - nyugtatom meg, bár fasz tudja, hogy alakul estig a történelem.

Kikászálódok az ágyból, otthagyom Kanont, felöltözök, hajamat belövöm, enyhe sminket pakolok az arcomra - csak semmi buziziás! - és már indulok is. Hívok egy taxit és beszállok. Megint elkezdett fájni a fejem. Remek. Csak össze ne essek.

Beszállok a sárga járműbe, és már távolodom is otthonomtól - hopsz, akarom mondani az én állandó és Kanon átmeneti otthonától.