Halk kiáltás 4.rész

Egy autóban térek magamhoz. A hátsó ülésen fekszek. Érzem hogy a kocsi halad. A vezetőülésen pedig ott ül Light. Egy kicsit megnyugszom. Pár percig kábán figyelem őt. Még mindig fázom, de ahogy ránézek, úgy érzem, hogy az egész testem átforrósodik. Jó érzés ilyen közel tudni magamhoz. De vajon mi történhetett? Hogy kerültünk ide? Elég gyengén bár, de azért felülök, erőt veszek magamon és megkérdem Lightot, bár már sejtem mit fog mondani.
- Light...- megérintem a vállát, amitől egy kicsit összerezzen, de azért mosolyog rám a visszapillantó-tükörből .- mi.. mi történt?- egy kicsit remeg a hangom.
- Aizawa meghalt- már nem somolyog úgy rám, mint az előbb. A szemében látszik a hidegvérrel való gyilkolás- Úgyhogy már nem áll senki az utunkba. Egyelőre.
- De...-lehajtom a fejem, és elengedem a vállát-, de Light! Ha megölted Aizawát, akkor mi lesz a családjával?- kétségbeesésemben idegesen nézek ide-oda- és a többieket is meg akarod ölni a nyomozócsoportban?
Nem szól semmit, csak vezet tovább. Miért nem akar válaszolni? Nem hiszem el, hogy ennyire nem érdekli a sorsuk. Vagy teljesen félreismertem őt? Nap, mint nap tucat számra találkozom névtelenül és arctalanul a halállal a munkám során. De most, úgy érzem, hogy ezt nem leszek képes végigcsinálni. Talán teljesen eddig még fel sem fogtam, mit jelent rKiráskodnir1;. De most nem szabadna, hogy ezen járjon az agyam! Hiszen önszántamból mentem bele. Mégis... olyan nehéz. Hogy a gondolataimat más irányba tereljem, kinézek az ablakon. Odakint már teljes fényességével pompázik a nap, bár a felhők eltakarják. Nem tudom, hol járhatunk. A táj odakint nem ismerős. Egyetlen házat sem látok már jó ideje.
- Aizawa megérdemelte a halált.- szól oda teljes hidegvérrel-, Amit tett veled, és velem is csupán a pénz miatt, az megbocsáthatatlan. Én vagyok Kira. Nálam az igazság- ilyen komolynak még soha nem hallottam- Én döntöm el mi a helyes és mi nem. Azt mondtad, mellettem állsz.
-Igen- vágom rá gondolkodás nélkül, de.. mégis ilyen nehéz lesz annak a tudatában élni, hogy akit szeretek az más embereket megöl, és másoktól veszi el a kedvesüket, mert ő úgy vélte helyesnek.
- Mindjárt ott leszünk, ne aggódj.- ismét elmosolyodik.
Észreveszem, hogy most hagytuk el a Tokió táblát. Megnyugtató. Vajon hova megyünk? Vissza a főhadiszállásra? Vagy Lighthoz? Vagy mégis hova? Nem tudom eldönteni. Pedig nagyjából ismerem azért a várost. Csak Light körül jár az agyam. Csak körülötte.
- Light- ismét halkan szólalok meg- hova megyünk?
- Beköszönünk a főhadiszállásra, majd elviszlek téged egy hotelbe, ahol Misa is van. Hárman leszünk együtt egyenlőre-, látom, hogy elhúzza a száját.
De.. mi ez az érzés, ami elfogott? Féltékenység? Misára? Nem! Biztosan nem! Csak a megfázás miatt lehet. Igen. Biztosan amiatt van. Hiszen... ha jobban belegondolok eléggé gyenge voltam az elmúlt napokban. Megeshet, hogy bennem is ezért vannak összekuszálva a dolgok. És nem feledkezhetek meg arról a szerről sem ami Ai...Ai... Még a gondolataimban sem tudom kimondani a nevét. Ez a maró érzés. Ez a bűntudat...
Hamarosan odaérünk a főhadiszállásra, ahol már Light apja, Matsuda és Mogi is izgatottan vár minket. Egyből nekünk esnek. A kérdések összemosódnak előttem, nem is bírom követni őket. Azt hiszem, azt kérdezgetik hol jártunk és mi történt velünk, és hogy nem láttuk-e Aizawát. Nem tudok nekik válaszolni a kimerültségtől. Egyébként is, Light olyan jól kezébe vette az irányítást. Nem akarom belezavarni. Mindvégig szorosan állok mellette. Úgy fél órája vagyunk már itt, amikor Light közöli az ittlévőkkel, hogy ÉN azt találtam ki, hogy Misa Light és Én megfigyelés céljából hárman költözzünk össze. Elég furán nézek Lightra, de azért tetszik ez a megoldás. Minden kertelés nélkül belemegyek a dologba. A pénzem elegendő, hogy kifizessük az albérletet. Sőt még saját lakást is vehetnénk, de az túl feltűnő lenne. Mikor már úgy érzem, hogy nem bírom tovább hallgatni őket, megszólalok:
- Nos... mivel a megfigyeléseimet meg fogom magukkal is osztani teljesen felesleges bármiféle kamerát beszerelni. Ha én meghalnék, akkor biztosan tudhatjuk, hogy Light Kira, és Misa a 2. Kira.
Mindenki csendben hallgat, majd Matsuda felkiált:
-Én benne vagyok!
-Én is- dünnyögi az orra alatt Yagami főparancsnok.
-Ha mindenki hát én is- mondja mosolyogva Mogi.
-Akkor ezt megbeszéltük- jelenti ki Light.
Egy kis ideig még ott vagyunk, de nekem ma semmi kedvem a nyomozáshoz. Ez már nem is nyomozás, hiszen tudom ki Kira. És mostmár ez csak annyiból fog állni, hogy én mindvégig köntörfalazok Lightnak... Várjunk csak... Mi van ha... ha Light csak kihasznál? Ha csak erre kellek neki? Egy álcának? Kihasználja, hogy én gyengébb érzéseket táplálok iránta... dehiszen ugyanezt a játékot játssza Misával is. Teljesen ugyanezt. Már késő. Egyrészt már belementem a játékába, másrészt pedig... szeretem. Férfi létemre. Ezen az egy dolgon azt hiszem, soha nem fogok túllépni, amellett hogy Light Kira.
Nemsokára végzünk is, elköszönünk mindenkitől, és ismét kocsiba ülünk. Mostmár Light mellett foglalok helyet, nem hátul. Különös bizsergető érzés fog el. Már nem várom annyira, hogy elinduljunk. Megingott a bizalmam benne. Nem sokáig sikerül ezen gondolkodnom, mert meglepetésemre Light odanyom erőből az autó ablakának, és mélyen a szemembe néz. Pár másodpercig csak vizslatjuk egymást, de a tehetetlenséget végül ő szakítja meg. Közelebb hajol hozzám, ajkát az ajkamhoz érinti, és először finoman, majd egyre hevesebben kezd el csókolni.
Most fogom fel csak igazán, ha most hátralépek, akkor a holnapom talán elveszik, vele együtt. Örökre. Bár még nem tudom mennyire hiányozna ha nem lenne... De nem akarom elveszíteni. Ezért nem kell feladnom. Ezért a csókért. Ezért az illatért. Ezért a vágyért. Ezért érdemes nekem harcolni, és tűrni hogy Light Kira. Szomorú vagyok, de egyben boldog is. Furcsa érzés.
Mikor elválunk egymástól, ő még mindig néz rám gyönyörű barna szemeivel, és halkan elkezd suttogni:
- Bármi is történjen, ez csak a tiéd lesz, amíg élek. Csak a tiéd...- közelebb hajol, és ismét megcsókol. A könny kicsordul a szememből, mert nagyon jól esik nekem, hogy itt van, közel. Úgy érzem, hogy ezt szívből mondja.
Pár pillanat múlva eltolom magamtól, nehogy gyanússá váljunk. Ő csak mosolyog rám, felül, és beindítja a kocsit. Én is visszahelyezkedek, bekötöm magam, és már indulunk is. Nem olyan hosszú az út. Egész idő alatt azon gondolkodok, amit mondott, és azon is, hogy vajon tényleg őszintén mondta-e.
Fél órán belül már meg is érkezünk. Egy hatalmas panelház előtt parkolunk le. Kiszállunk, és bemegyünk. Light toporzékol, miközben a liftet várjuk. Én pedig csak nézem a számlálót, ami hol kialszik, hol ismét felgyullad. Végre megérkezik a lift. Beszállunk, megnyomja a 24-es emelet gombját. Lassan zakatol velünk a felvonó. Hallom a láncok csörgését. Biztos régi épület, csak felújították kívülről, azért nem lehet észrevenni. Útközben megfogja a kezem, és azt suttogja oda nekem:
- Bármi is történik, én ott leszek veled.- még egy puszit is ad az arcomra.
Én csak bólintok egyet, és még jobban megszorítom a kezét, hogy biztosítsam őt arról, hogy belementem a dologba.
Mikor megérkezünk az emeletre, már Misa várja Lightot az ajtóban, és amikor kiérünk, egyből ráveti magát a fiúra, és ott csókolja, ahol tudja. Light próbálja magáról leszedni, de Misa nem ereszti. A szívem összeszorul, ha csak rájuk nézek ezért tehetetlenségemben, kinézek a folyosó ablakán, le a városra.
Egy fiú... egy lány... egy szerelem.. egy boldogság. Soha nincs olyan, hogy két férfi boldogan él, amíg meg nem hal. Talán azért, mert ezt nem lehet. Visszanézek rájuk, és most látom csak, hogy Light már nem próbál kiszabadulni Misa karjaiból, sőt átkarolja, és visszacsókol. Gyorsan elfordítom a fejem, és ismét a várost nézem.
Egyre jobban az az érzés kerít hatalmába, hogy igenis féltékenynek kell lennem Misára. Merthát... ha ő a második Kira, és ő már úgy is tud ölni, hogy csak az áldozat arcát látja. Csak tudnám hogy ölnek. Akkor én is tudnék segíteni Lightnak. De nem kérdezhetem meg itt és most. Nem lehet. Hiszen nem tudom Misának el akarja-e mondani, és egyébként is, nem biztos, hogy meg akarja osztani velem a titkukat.
- .... Ryuga?- kérdi Misa.
- Hogy? Bocsáss meg nem értettem.- fordulok oda hozzá.
- Süket vagy? Azt kérdeztem, hogy igaz, hogy itt leszel velünk? r11;az arcán észrevehetőek az undor jelei.
- Igen.-válaszolom igen tömören, és egy kósza pillanatban Lightra nézek, aki a földet nézi komolyan.
- Jaaaaaaaj! Akkor most nem lehetek kettesben Lighttal? r11;nyávogja, közben belecsimpaszkodik Light karjába, és elindulnak befele, én utánuk.
- Felőlem nyugodtan lehettek kettesben. Én csak megfigyelek. Olyan, mintha ott sem lennék. Elalszom a vendégágyon, vagy a nappaliban, ti pedig nyugodtan lehettek este is kettes...- egy pillanatra elcsuklik a hangom, ha rá gondolok, hogy Light Misával.. együtt..
Gyorsan kiverem az agyamból a gondolatot, és hűséges kutyaként követem őket. Misa nagyjából bemutatja a lakást, bár nem nagyon tud érdekelni. Mindvégig keresem az alkalmat, hogy Light szemébe nézhessek. De egyetlen egyszer sem fordult oda hozzám. Elég kényelmetlenül érzem magam. Mintha egy idegen lennék. Egy külső szemlélő, aki nézi a kis életüket, és hogy milyen jól elvannak ők ketten. Hamarosan megunom a dolgot és közlöm velük, hogy szeretnék lefeküdni. Ránézek az órára, és most látom csak, hogy már 8 óra. Kicsit furcsálkodva néznek rám, majd Misa elkezd pörögni a szoba közepén, és addig pörög, míg be nem pattan a fürdőszobába. Hallom hogy kattan a zár. Mikor visszanézek Lightra, ő egyből nekem esik, és hevesen elkezd csókolni, de én leszedem magamról.
- Most mi a baj?- néz rám értetlenül.
- Az előbb Misát csókoltad. Kicsit sem zavar?- kérdem tőle szemrehányóan.
- Már megmondtam-, elereszt, és kiegyenesedik r11; ez a csók csak a tiéd.
Elkezdek hátrálni. Nem tudok hinni neki. Ennyire egyszerű nem lehet a dolog. Egyszerűen ilyen nincs. Mióta itt vagyok nagyon megingott a bizalmam Light felé. De hát egy nap alatt ennyit változtak volna az érzelmeim? Hogy lehet?
Hirtelen megfogja a karom, közel húz magához, és mélyen a szemembe néz.
- L... Miért nem hiszel nekem?
- Én hiszek csak...- oldalra fordítom a fejem, mert nem akarom nézni a szemeit.
Azon gondolkodom, hogy mit mondjak neki, mikor hirtelen odahúz magához, és megcsókol. Érzem, ahogy a meleg keze feltűri a felsőmet. Teljesen elgyengülök.
Mintha megszűnne körülöttünk minden. Most viszonzom a csókját, bár még magam sem tudom miért.
Talán, mert jól esik...
Talán, mert kívánom...
Talán, mert szeretem...
Talán.